Meghalt Aradszky László özvegye. A 82 éves Éva pár hete már arra panaszkodott, hogy magas a vérnyomása és a lába is fáj. Halálhírét hétfőn fia közölte.

Meghalt Aradszky Éva

„Megrendülten tudatom, hogy Édesanyám, Aradszky Lászlóné életének 82. évében ma örökre elment”– közölte a tragikus hírt Aradszky Zsolt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Köszönetet mondott az orvosoknak

A legendás énekes fia a Honvédkórház orvosainak is köszönetet mondott professzionalitásukért, humanizmusukért és türelmükért. Aradszky Éva temetéséről később intézkednek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rosszul érezte magát

„Nem tudom mi lehet a baj, nem jó a vérnyomásom, Rosszul vagyok, szédülök, ezért hívtam a háziorvost, utána pedig a mentőt, hogy vigyen kórházba” – mondta pár hete a Blikknek Éva asszony.  

Pár hete rosszul érezte magát

Aradszky László özvegye akkor arról is beszélt, hogy szerencsére nincs egyedül, a fia segít neki mindenben. „Sajnos, nem egyszerű időpontot kapni a kórházba, már voltam kivizsgáláson, Nem tudom, mi lesz, bent tartanak-e, vagy hazaküldenek utána, de jó lenne ha kiderülne végre, miért vagyok állandóan rosszul”.

Reménykedett, hogy meggyógyul

Akkor arra is panaszkodott, hogy nagyon fáj a lába. Azt mondta, már csak járókerettel tud közlekedni. Pár hete még abban reménykedett, hogy az orvosok meg tudják gyógyítani.

Férje 2017-ben halt meg

Aradszky László 2017, október 8-án halt meg. Az énekes 83 éves korában, otthonában, minden előjel nélkül hunyt el. Felesége azonnal mentőt hívott, de már ők sem tudták megmenteni az életét.

Felesége beszélt hozzá

Aradszky László és Éva 1970-ben házasodtak össze, két gyerekük született, az énekes haláláig boldogan éltek 6. kerületi otthonukban. Egy évvel ezelőtt Éva asszony azt mondta, hogy „Lacikám képe itt van az asztalon, az ágyam mellett, és én beszélek hozzá, és azt kérem tőle, óvjon meg a rossztól, óvjon meg a betegségtől. S lám, egészséges vagyok”.

A Magyar Rádióban tanult

Aradszky 1935-ben született Budapesten. Először a Töltőtolljavító Ktsz-ben dolgozott, majd az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában és a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában tanult.

Első aranylemezes lett

1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! könnyűzenei versenyén megosztott első helyezést nyert Még ide-oda húz a szív című dalával. 1966-ban a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét az Isten véled édes Piroskám című versenydallal nyerte meg, ő lett a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese.

3 millió lemezt adott el

Saját bevallása szerint több mint hárommillió lemezt adott el ötvenéves pályafutása során. A hetvenes években lényegében eltűnt a magyar nyilvánosság elől, 1986-ban tért vissza. Ötvenéves karrierje során sokfelé fellépett, többször járt Kanadában, Amerikában, volt Ausztráliában is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: