Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Közel a nyájimmunitás

Merkely Béla a műsorban arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Csökken a kórházi kezeltek száma

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is. Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán “teljes mértékben eltűnik”.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Aki átesett a betegségen

Merkely Béla szólt arról is, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak – nemzetközi adatok szerint – elég egy védőoltás beadása is. Ahol volt bizonyított fertőzöttség, ott az első vakcina az úgynevezett “booster”, azaz gyorsító hatású oltás – mondta, kiemelve: aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.

Elég egy oltás?

A szakember szavai szerint tehát aki átesett a betegségen, annak egy oltásra van szüksége, aki viszont nem, annak kettőre, és ha ezek megvannak, akkor az ember biztos lehet abban, hogy jelentős betegség nála már nem tud kifejlődni.

Az ellenanyag szintről is beszélt

Arra a felvetésre, hogy vannak, akik szerint – mivel a második oltás után nincs a szervezetükben elég antitest – szükséges lenne egy harmadik oltás is, Merkely Béla elmondta: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető.

Más és más típusú védettség

Közölte, sokféle ellenanyag keletkezik, a fertőzöttségi állapotoktól, oltásoktól függően “más és más típusú védettség alakul ki”, ezeket pedig nem lehet “egy az egyben összehasonlítani”. Hozzátette: az is számít, hogy az oltás vagy átfertőzöttség mikor történt.

A memóriasejtek

A szervezet úgy alakítja ki a védettségét, hogy közvetlenül a megfertőződés vagy oltás után átmenetileg folyamatosan nő az ellenanyagszint, majd – mivel nincs rá szükség, hogy nagy mennyiségű ellenanyagot képezzen – ez csökkenni fog. De ott vannak a memóriasejtek, amelyek “emlékeznek” arra, hogyan kell az ellenanyagot újratermelni, hogyan kell felépíteni a sejtes immunitást, ennek következtében egy második találkozásnál már “azonnal lépni tudnak”, a reakció azonnal maximális lesz és nem alakul ki megbetegedés – magyarázta.

A negyedik hullám

Merkely Béla szerint nem érdemes az ellenanyagszintet magánellátás keretében méretni, mert az “nem is alkalmas semmire”. A negyedik hullámmal kapcsolatban azt mondta, a gyógyszergyártók figyelik, a vírusmutánsok közül van-e olyan, amely “megkerüli” a rendelkezésre álló oltásokat.

A mutáns vírusokról

“Én most biztos vagyok benne, jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget” – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora.

Magyarország az élen jár

Hozzátette: “ott, ahol ilyen magas az átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám”.

Akkor lesz vége a járványnak, ha

Merkely Béla szólt arról is, hogy a járványt akkor tudjuk véglegesen magunk mögött hagyni, ha az átoltottság a világ többi országában is egyre magasabb lesz.

A visszafertőződés lehetősége

Közölte, a nagyszámú fertőződésnek az lehet a következménye, hogy vírusmutációk jönnek létre. Megjegyezte: létrejöhet olyan mutáns, amely nagyon távol van Magyarországtól, és akkor a visszafertőződés lehetősége elméletileg fennáll.

Oltás nélkül külföldre?

A szakember egyúttal arra figyelmeztette az oltás nélkül külföldre utazni szándékozókat, hogy ott nagy a fertőzés veszélye.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Merkely Béla – Forrás: Echo TV