A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid helyi vezetőkkel, az érintett települések képviselőivel találkozott Fürjes Balázs és Menczer Tamás államtitkárokkal együtt, hogy beszéljenek a budakeszi buszsáv formálódó terveiről. Az egyeztetésen jelen volt Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere és Őrsi Gergely, a főváros 2. kerületének polgármestere is.

Közlekedési probléma

Budakeszi és az egész Zsámbéki-medence számára ma a közlekedés problémája az egyik legfontosabb megoldásra váró kérdés. Ezen a területen rendszeresek és folyamatosok a forgalmi torlódások, amelyek a közlekedők és a közelben lakók életét egyaránt megkeserítik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A buszsávok jelenthetik a megoldást

Az BFK az egész fővárosi és agglomerációs vasúti hálózat és az összes hév fejlesztését támogatja, ebben az esetben azonban a buszsáv lesz a megoldás a problémára. A térségben a kötöttpályás fejlesztések nehezen megvalósíthatók a földrajzi adottságok miatt, a buszközlekedés fejlesztése viszont egy egyszerűbb feladat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Óránként kétezer utas

A térséget kiszolgáló autóbusz járatok munkanapokon a reggeli csúcsidőben 2-3 perces átlagos követési idővel óránként körülbelül 2000 utast visznek át Budakeszin és Budapest határán, mintegy 2600 férőhelyet biztosítva.

Nyár óta dolgoznak a fejlesztésen

A budapesti Budakeszi út és Budakeszi Fő utca fejlesztésén nyár óta dolgoznak a tervezők, a BFK kérdőívvel is felmérte a Zsámbéki-medence lakóinak véleményét, hogy a terveket az ő igényeik szerint formálhassák. A kitöltők 71%-a saját bevallása alapján versenyképesebb menetidő, és P+R parkolók építése esetén nagyon valószínűnek tartja, hogy letenné az autóját, és buszra váltana.

Elkezdődik a tervezési folyamat

„A tervezési folyamat elérkezett odáig, hogy a döntés-előkészítő tanulmány alapján már érdemes egyeztetni a szakaszos buszsáv tervezett nyomvonalát, műszaki tartalmát. Szakaszról szakaszra beszéltük át a lehetséges műszaki megoldásokat, a keresztmetszeti és csomóponti kialakításokat, a P+R parkoló elhelyezését, a szükséges forgalomtechnikai beavatkozásokat” – írja a Facebook oldalán Vitézy Dávid.

Nehéz helyzetben vannak

„Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen sűrűn beépített, építészetileg vagy környezeti szempontból értékes területek mellett kell megtalálnunk a szakaszos buszsáv ideális helyét és a megfelelő forgalomtechnikai megoldásokat úgy, hogy a közösségi közlekedést használók számára előnyt, csökkenő menetidőt, folyamatosabb haladást tudjunk biztosítani, de az autóval ingázók se kerüljenek a mainál rosszabb helyzetbe” – folytatta a BFK vezérigazgatója.

Egyetértettek a résztvevők

Az egyeztetésen a résztvevők egyetértettek abban, hogy a buszsávra és a kapcsolódó P+R fejlesztésre a térség fenntartható közlekedése és a dugók orvoslása érdekében szükség van.

Bemutatják a terveket

A terveket október 26-án, kedden 17 órakor a helyieknek is bemutatják Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Központban, ahol a város önkormányzata közlekedési fórumot tart. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Egyeztetés a budakeszi buszsávról – Forrás: Facebook