Kutyasétáltatás közben tűnt el az a 6 éve kislány, akit hétfő reggel az egyik repülőtér közelében talált meg egy siklóernyős. Zóra, a csodával határos módon maradt életben, az éjszakát 3 fokban, a szabadban töltötte, összesen 10 kilométert gyalogolt. Édesanyja a Facebookon mondott köszönetet annak a több száz segítőnek, akik egész éjjel keresték a kisgyermeket.

Eltűnt a 6 éves kislány

Amint arról beszámoltunk, vasárnap délután, Győrtől nem messze eltűnt egy 6 éves kislány. Zóráról szülei sem tudtak semmit, a rendőrségen kívül civilek is keresték a kisgyermeket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kutyájával ment sétálni

Zóra tegnap délután a kutyájával ment ki játszani, majd az állatot követte egy darabig, de a nagy ködben eltévedt. Összesen 10 kilométert gyalogolt, éjjel pedig az erdőben aludt, mivel nem talált haza. A testhőmérséklete alig 36 fok, amikor hétfő délelőtt megtalálták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több százan keresték

Köd és sötétség nehezítette a keresők munkáját vasárnap este, akik hőkamerás drónokkal, kutyákkal indultak a hatéves kislány felkutatására. A körülmények nem tették lehetővé a helikopter felszállását, de hétfő reggelnyolc óra körül már kezdett felszállni a köd a környéken.

Egész éjjel keresték a kislányt

Forrás: Facebook/Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat

Gyakran játszott a ház körül

T. Zóra egy 5 hektáros körbekerítetlen tanyáról tűnt el november 13-án vasárnap délután négy körül. Az eddigi információink szerint a kislány gyakran játszott egyedül a ház körül, s időnként kiabáltak egymásnak a szülőkkel. Fél négykor még válaszolt a kérdésre, négykor viszont már nem kiabált vissza – írta a kisalföld.hu.

Siklóernyős találta meg

Zóra az éjszakát 3 fokban, a szabadban töltötte. Hétfő reggel, egy, a keresésében részt vevő siklóernyős pillantotta meg a magasból a gyereket, ahogy a péri reptér közelében ácsorgott.

A kutakat is átvizsgálták

A gyerek keresésében részt vett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is. „Egész éjjel kerestük a kislányt, a tanya körüli összes kutat és olyan helyet átnéztük, ahol esetleg baleset érhette. Aztán ma reggel jött a csodás hír, hogy megtaláltak. Nagyon örültünk, hogy így végződött ez a történet– mondta Balázs László, a szolgálat vezetője.

A környék kútjait is átvizsgálták

Forrás: Facebook/Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat

Megerősítették a hírt

„A 2022. november 13-án 16 óra körül egy Péri tanyáról eltűnt kislány felkutatása sikeresen záródott november 14-én a délelőtti órákban. A gyermekre Pér községben lévő repülőtér környezetében találtak rá a keresők a nagy erőkkel végrehajtott összehangolt művelet eredményeként. A kislány egészséges, azonban a körülményekre tekintettel őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították” – írta hétfő délelőtt a rendőrség.

Megszólalt az édesanya

„Megtalálta egy siklóernyős Mehringer Szabolcs, akinek szívből hálásak vagyunk! Köszönet MINDENKINEK, aki eljött és velünk együtt kereste Zórát Nagyok vagytok!!!” – írta a kislány édesanyja Facebook oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zóra – Forrás: Facebook