Vasárnap reggel még közel ötszázan érkeztek Pilisszentlászlóra, hogy részt vegyenek a rendőrség által koordinált keresésben Kaszás Nikolett felkutatására. A keresésben quadok és crossmotorok a hatóság döntése alapján nem vehettek részt, kivételt csupán a kutató-mentő szolgálat behajtási engedéllyel rendelkező UTV-je és a rendőrség által engedélyezett speciális járművek jelentettek.

Megtalálták a holttestet 

A kutyás csapat 12 óra előtt nem sokkal,  megtalálta az eltűnt lányt. Helyszíni információink szerint a holttestet az utolsó ismert ruházat alapján egyértelműen azonosítani tudták – írja a Blikk

Abbahagyták a keresést

Ezt követően a keresést befejezték, az keresőknek megköszönték a munkájukat, és már visszarendelték őket, illetve közölték velük, hogy nem kell folytatni a keresést. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A Pilisben túrázott

A 27 éves Kaszás Nikolett szeptember 7-én, Budapestről, a Baross utcai bérelt lakásából indult túrázni a Pilisbe. Vasárnap este azonban sem ide, sem a barátjához – akinek az utolsó üzenetét küldte, hogy jól érezte magát a túrán – sem szülei monori lakásába nem érkezett meg, nem tudni hol töltötte az éjszakát. 

Nem jelent meg a munkahelyén 

Másnap reggel nem jelent meg a munkahelyén, s mivel ilyen korábban soha nem fordult elő vele, kollégái kezdték el keresni, majd a család jelentette be az eltűnést a rendőrségen. “Nem csak a szüleinknél, de nálam és a nővérünknél sem jelentkezett, nem aludt a barátjánál és otthon sem, egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett, beszélni is nehéz erről, annyira rossz érzés a hiánya”– mondta a nő eltűnése után Nikolett testvére, Kaszás Andrea. FRISS! Így találták meg a 3 hete eltűnt Kaszás Nikolett holttestét a Pilisben: közleményt adott ki a rendőrség

Átkutatták a túraútvonalat

Nikolett eltűnése után pár nappal a Pest vármegyei rendőrség kérésére azonban a HUNGO önkéntesei átvizsgálták a Spartacus-tanösvény azon veszélyes, meredek szakaszát ahol az eddigi tapasztalataik alapján akár baleset is történhetett a túrázóval. A prioritást élvező pontokon a területet a kutatómentők személyesen és drónokkal is átfésülték, de sajnos semmilyen eredményre nem jutottak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Pest Megyei Kutató-mentők munka közben – Forrás: Facebook