Megtarthatóak a szalagavatók, de a vendégek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt rajta. A diákok viszont korlátozás nélkül mehetnek a rendezvényre. Hétfőtől látogatási tilalmat vezetnek be az ország összes kórházába.

Megtarthatóak a szalagavatók

A szalagavató bál speciális iskolai rendezvény, ezért nem vonatkozik rá a veszélyhelyzetben előírt szabályozás, a diákok és a tanárok korlátozás nélkül részt vehetnek rajta, a családtagok és meghívott vendégek viszont csak védettségi igazolvánnyal, derül ki az ADOM Diákmozgalom által közzétett levélből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) küldött ki a középiskolák vezetőinek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Korlátozás nélkül mehetnek a diákok a szalagavatóra

Az október 21-i dátumú, Kásler Miklós aláírásával ellátott levélben a miniszter azt írja, hogy a szalagavatókon a végzős vagy alsóbb évfolyamra járó tanulók a napi iskolába járás során amúgy is találkoznak és együtt vannak, ezért korlátozás nélkül részt vehetnek ezeken az iskolai rendezésű programokon. Ugyanez vonatkozik az iskolák pedagógusaira, dolgozóira.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

A vendégek csak védettségivel mehetnek

A külsős személyek esetében azonban Kásler Miklós indokoltnak látja a kormányrendelet előírásának alkalmazását, miszerint ezeken a zárt térben tartott rendezvényeken csak a koronavírus ellen védettek, és a felügyeletük alatt lévő 18 éven aluliak vehetnek részt.

Látogatási tilalom a kórházakban

A betegek védelme és a járvány megfékezése érdekében az országos tisztifőorvos november 1-jétől látogatási tilalmat rendelt el Magyarország valamennyi fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményében.

A betegek védelme

Az új koronavírus okozta járvány negyedik hullámára és a fertőzött személyek számának növekedésére tekintettel, az egészségügyi ellátórendszer működőképességének megőrzése és folyamatos biztosítása érdekében járványügyi érdekből ismételten szükségessé vált a fekvőbeteg-ellátó intézményekben a látogatási tilalom elrendelése – írta közleményében Müller Cecília.

Méltányolandó esetek

A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzást.

Apás szülés

A látogatási tilalom mellett a kiskorú, valamint az értelmi fogyatékossággal élő beteg mellett lehet szülője, törvényes képviselője, valamint a szülő nő mellett is folyamatosan tartózkodhat egy nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt. Ezekben az esetekben a szolgáltató köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak.

Szociális intézmények

Szintén hétfőtől Magyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében az intézmény vezetője saját hatáskörben dönt és rendel el az intézményre vonatkozóan elhagyási és látogatási tilalmat az alábbi szempontok értékelését figyelembe véve: ha a gondozotti létszám 5 százalékát meghaladja a SARS-CoV-2 fertőzöttek száma az egy épületben lévő gondozottak körében és az izoláció a többi gondozottól és azok látogatóitól nem biztosítható.

Akinek 3 oltása van, azt lehet látogatni

Abban az esetben, ha az intézményvezető látogatási és intézmény elhagyási tilalmat rendel el, az nem terjed ki a háromszor oltott gondozottakra és a háromszor oltott látogatóikra. Az oltottság tényét minden esetben igazolni kell.

Engedéllyel hagyhatók el a szociális intézmények

Intézményelhagyási tilalom esetén csak indokolt esetben, például munkavégzés, vagy egészségügyi ellátás miatt, vagy az intézményvezető engedélyével különösen indokolt esetben lehet elhagyni az intézményt, illetve a fogyatékos személyek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását biztosító intézmények szervezett szabadidős céllal hagyhatók el.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium Szalagavató