Az elmúlt időszak mindannyiunkat megerősített abban, hogy a ma Európájában külön értéke van a keresztény hitnek, valamint annak a gondolatnak, hogy az emberek és a nemzetek szabadsága nem elválasztható – hangsúlyozta Varga Mihály a főváros II. kerületében található Pasaréti Páduai Szent Antal Ferences Templom új közösségi teréről szóló kivitelezési szerződés ünnepélyes aláírásakor.

A magyar kormány mintegy 1,8 milliárd forinttal járult hozzá a templom felújításához és bővítéséhez – tette hozzá a pénzügyminiszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője.

Sokak számára adtak lelki segítséget és a mindennapi élethez szükséges támogatást a magyarországi egyházak, így az emberekkel együtt, közösen értük el, hogy a veszélyhelyzetet hazánkban jól tudtuk kezelni – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Mint fogalmazott: nem nélkülözhetjük tehát azt a segítséget, azt a támaszt, amelyet az egyház jelent minden embernek, a hitüket megélőknek, a közösségeknek és a rászorulóknak. Varga Mihály megköszönte a magyarországi egyházaknak, hogy a vírushelyzet legnehezebb heteiben segítették az időseket és a rászorulókat megmutatva az odafordulás és a cselekvő hit erejét. A magyar kormány ezért is tartja kiemelt feladatának az egyházi közösségek támogatását, a hitélet erősítését – szögezte le a képviselő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Varga Mihály tájékoztatása szerint a ferences templom és rendház felújítása mellett egy új közösségi ház is épül Pasaréten, amelynek munkálataival – a közbeszerzési eljárás lezárultával – a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány az egyházi épületek felújításában jártas Laterex Kft.-t bízta meg.  A templomhoz tartozó közösségi házban egy olyan 180 főt befogadó nagytermet alakítanak ki, amely a környék nem katolikus lakosságát is szolgálhatja, hiszen a közelben nincs hasonló nagyságú közösségi tér.

A fejlesztés segítségével a felszabaduló tereknek köszönhetően duplájára lehet bővíteni az óvodai férőhelyek számát, illetve a terület szociális ellátását végző Gondviselés Háza idősgondozásának lehetőségei is növekednek, és mindkét intézmény dolgozói méltóbb körülmények között végezhetik munkájukat. Ahogy arról a Páduai Szent Antal Templom plébánosa, Kálmán Peregrin tájékoztatott, a közösségi ház várhatóan jövő júniusra, a teljes felújítás pedig 2021 októberére készül el.

Kiemelt kép:  Pasaréti Ferences Plébánia