Amint arról beszámoltunk, 82 éves korában meghalt Feledy Péter. A legendás tévés néhány éve veszítette el feleségét, azóta magányosan, visszahúzódva a világtól töltötte napjait. “Röviddel 82. születésnapja előtt Péter csatlakozott Sacihoz, újra együtt lehetnek. Az egész nagy család közösen kísérte Péter utolsó nehéz hónapjait” – írta fia, Feledy Botond külpolitikai szakért a közösségi oldalán. 

Barátját gyászolja Kondor Katalin

Egykori kollégája és jó barátja, Kondor Katalin is megemlékezett Feledy Péterrel. Az újságírónőt nagyon megrázta a televíziós halála. “Talán nem botránkozik meg senki, ha most Péter halálhíre kapcsán, felindultságomban azt mondom: megváltás volt számára, hogy elment. Borzalmas, hogy mit tesz egy okos, sportos emberrel a betegség. Félholttá és kiszolgáltatottá teszi”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Demenciában szenvedett 

“Haragszom a magyar egészségügyre, mert sok minden más mellett a demenciával sem foglalkoznak az orvosok, pedig sokakat érintő betegség ez. Pétert néhány hónap alatt gyűrte le. Hívtam, nem vette fel. Újra hívtam, aztán összevissza beszélt. Borzalmas volt ezt végigélni. A felesége, Saci halála után sokszor elvittem őt ebédelni, hogy legalább kimozduljon, de a mentális és fizikális állapota folyamatosan romlott. Most már talán újra együtt lehet azzal a nővel, akit mindennél jobban szeretett” – mondta a Blikknek Kondor Katalin.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elhatalmasodott rajta a betegség 

Feledy Pétert évtizedes barátság kötötte az Vass István Zoltánhoz. “Odafigyeltünk egymásra ahogy teltek az évek, és számomra is megdöbbentő volt, hogy a demencia milyen gyorsan és feltartóztathatatlanul elhatalmasodik rajta. Amikor Saci, a felesége elhunyt, egyre jobban féltettük őt. Eladta az autóját, és én kétségbeesve mondtam neki: de hát elzárod magad a világtól, Péter! És így is történt, egyre inkább bezárkózott”. 

A János kórházban ápolták

“Nagyjából másfél hete meglátogattuk őt a feleségemmel a János kórházban, merthogy az állapota miatt már folyamatos felügyeltre szorult. Körülbelül fél órát voltunk bent nála, s ebből mondjuk másfél percig volt tiszta az elméje. Ekkor felismert bennünket, s mi már ennek is örültünk. Tudtuk, hogy Pomázra szállítják majd, de Péter ebből már aligha érzékelt sok mindent. Mélyen megérintett a halála, mert mi politikában, kultúrában, az élet szeretetében teljesen egy hullámhosszon voltunk” – mondta az egykori sportriporter.

40 évig televíziózott 

Feledy Péter jogászként diplomázott, majd megnyerte a Riporter kerestetik vetélkedősorozat 1971-es évadát. A nézők közel negyven éven át naponta találkozhattak vele a tévé képernyőjén olyan sikeres műsorok vezetőjeként, mint a Radar, az Ablak, a Fiatalok órája, a Záróra és az Aktuális. 1998-99-ben az MTV alelnöke volt.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A pizsamás interjú 

Egyik legemlékezetesebb szereplése az úgynevezett pizsamás interjú volt 1990. október 28-án. A taxisblokád idején Antall József miniszterelnök, aki akkor már tisztában volt vele, hogy halálos beteg, az ő mikrofonja előtt adott interjút a Magyar Televíziónak.

Monspart Sarolta 

A tévés legenda 2021 április 24-én veszítette el élete párját, az egykori klasszis tájfutót, a hihetetlen népszerű Monspart Saroltát, a gyilkos kórral folytatott végtelennek tűnő harc után. Nos, az egyedüllét valóban fájdalmas volt Feledy Péter számára, hiszen több mint negyven évig voltak együtt, jóban és rosszban.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.