Vádat emelt a Budapesti 2. és 3. Kerületi Ügyészség egy fiatal férfival és két női társával szemben, akik most októberben a 4-6-os villamoson, ittasan rátámadtak két utasra, a férfi pedig a villamosvezetőt is bántalmazta. A bíróság a férfit elsőfokon börtönbüntetésre, két társát pedig közérdekű munka büntetésre ítélte. 

A 4-6-oson történt

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak 2022. október 31-én délután a 2. kerület, Széll Kálmán téren szálltak fel a 4-6-os jelzésű villamosra. A férfi és két női társa ittas volt, ebből adódóan a felszállásukat követően a járművön hangoskodtak, és kiabáltak egymással. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megtámadtak egy idős bácsit

A viselkedésüket szóvá tette egy 76 éves férfi utas, akire emiatt a két nő rátámadt, rángatni kezdték az időkorú sértett ruháját, és két kézzel karmolászták az arcát. A bántalmazásba időközben a férfi társuk is bekapcsolódott, fenyegetően lépett fel a sértettel szemben, és a lába felé rúgott.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A villamos vezetőjének is nekimentek

Az esetről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a villamos vezetője észlelte a történteket, ezért a Margit híd budai hídfőjénél lévő megállóban kilépett a vezetőfülkéből és felszólította a bandát hogy szálljanak le a villamosról. Ekkor az egyik férfi nekiesett a vezetőnek, aki a bántalmazás elől bemenekült a vezetőfülkébe. Az ütések ennek ellenére a karjait és a mellkasát eltalálták. A bántalmazó férfi egyébként még a vezető fülke ajtaját is többször, nagy erővel megütötte.

Videó is készült

Eközben az egyik női elkövető meglátta, hogy egy utas videófelvételt készít róluk a telefonjával, ezért kiabálni kezdett vele. Ezt észlelve, férfi társa is odalépett, és a felvételt készítő utasra támadt, durván lökdösni kezdte a férfit, és ököllel vállon ütötte. A támadásnak az vetett véget, hogy egy másik utas hátulról lefogta a támadót. A bántalmazás következtében a megtámadott két utas és a villamosvezető is könnyebben sérült.

Csoportosan elkövetett garázdaság

A Budapesti 2. és 3. Kerületi Ügyészség a három támadóval szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, a férfival szemben pedig közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt is vádiratot nyújtott be az illetékes bíróságra.

Beismerték

A bíróság által megtartott előkészítő ülésen mindhárom vádlott teljes körű beismerő vallomást tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Erre tekintettel a bíróság nyomban érdemi döntést hozott, a vádlottakat váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és a férfit 3 év végrehajtandó börtönbüntetésre, a két nőt pedig – egyiket 208, a másikat 312 óra – közérdekű munka büntetésre ítélte.

Ítélet

A bíróság továbbá elrendelte a férfival szemben korábban, más ügyben kiszabott 1 év 4 hónap fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztés végrehajtását is. Az ítélet a két nő vonatkozásában jogerős, a férfi enyhítésért fellebbezett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó:

Kiemelt kép: videorészlet