Hét év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki tavaly januárban késsel mellkason szúrt egy férfit egy újbudai villamosmegállóban.

2021 januárjában történt

A közleményben azt írták, hogy a vádlottat emberölés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt marasztalták el. Ismertetésük szerint az italozó életmódot folytató, korábban pszichiátriai kezelés alatt is álló terhelt 2021 januárjában több hajléktalannal italozott, majd kötözködött velük, az egyik férfi nyakához pedig kést szorított. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Szóváltással indult

Úgy folytatták: később a vádlott villamosra szállt, majd egy újbudai megállóban szóváltásba keveredett egy férfival, akivel lökdösték és szidalmazták egymást, végül a vádlott késsel mellkason szúrta őt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elhagyta a helyszínt

A támadó elhagyta a helyszínt, az életveszélyesen megsebesült sértetthez a társai hívtak mentőt – áll a bíróság közleményében.

Ítélet született

A Fővárosi Törvényszék beszámolt arról is, hogy a terhelt a szerdai előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság ítéletet hozott ügyében.

Fellebbeztek

Beszámoltak arról is, hogy a verdikt nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt ugyanakkor fenntartotta a férfi bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig.

A kőbányai megállóban halálra szúrtak valakit

Itt a Kékvillogó oldalán írtuk meg korábban, hogy egy 30 éves győrteleki lakos 2019 áprilisában több ismerősével, köztük egy testvérpárral beszélgetett és italozott a Bihari utca és Balkán utca kereszteződésében lévő villamosmegállóban. Az egyik férfi egy idő után a társaságból több személlyel is vitába keveredett és velük szemben agresszívan, támadólag lépett fel, amelyet a társaságból egy másik férfi szóvá is tett.

Megverte a férfit

A vitatkozó férfi ekkor arcon ütötte a rászóló férfit, aki ettől a villamos sínekre sodródott. A támadó a villamossíneken még meglökte a férfit, majd ismét megütötte.

Testvérére is rátámadt

Az elkövető ezután elhagyta a villamosmegállót, majd átment a Bihari utcában lévő egyik társasházhoz. Később a férfi fivére a verekedő után indult, hogy ő is szóvá tegye neki az agresszív viselkedését. Ekkor az elkövető a nála lévő csavarhúzó nyelével rátámadt az idősebb testvérre.

Arcon ütötte az elkövetőt

Az öccse mindeközben a villamosmegállóban állóktól megtudta, hogy a vádlott megtámadta a bátyját, ezért utána ment, hogy felelősségre vonja. Az elkövető azonban látta ezt, ezért ő is megindult a férfi irányába, majd amikor egymáshoz értek, a fiatalabb testvér arcon ütötte a férfit.

Szemen szúrta a férfit

Az ütéstől a vádlott a földre került, de azonnal fel is állt, s a nála lévő 13 centis csavarhúzó nyelével nagy erővel szemen szúrta a férfit, és elmenekült a helyszínről.

Agysérülés miatt halt meg

A megszúrt ember azonnal eszméletét vesztette, és a továbbiakban már vissza sem nyerte azt. A bántalmazás következményeként keletkezett súlyos agysérülés miatt másfél hónappal később meghalt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: Illusztráció