Két belvárosi állomás lezárásával folytatódik a 3-as metró felújítása, március 9-től lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A 3-as metró déli szakaszának rekonstrukciójával párhuzamosan 2020 tavaszán elkezdődik a belvárosi szakaszon is az állomások felújítása. Március 9-től a 3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, azonban az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson megállás nélkül halad majd át – olvasható a közleményben.

Mint írták, a két lezárt állomás környéke a sűrű követésű belvárosi felszíni járatokkal – a megszokottnál gyakrabban induló 2-es villamossal, a kiskörúti járatokkal és a Rákóczi úti autóbuszokkal – továbbra is elérhető marad.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Ferenciek tere lezárásával a Buda felől érkezőknek, illetve a Buda felé továbbutazóknak a BKK új utazási irányokat ajánl, a többi közt a megszokottnál sűrűbben induló 4-es és 2-es metrót. Az Arany János utca metróállomás lezárásához kapcsolódóan a 72-es és a 73-as trolibusz útvonalát meghosszabbítják a Deák Ferenc térig.

A BKK már korábban közölte, hogy a Nagyvárad tér és Lehel tér közötti középső szakaszt teljesen csak a déli szakasz átadása után, várhatóan ősszel zárják le, addig azonban már lezárva marad a Ferenciek tere és az Arany János utca állomás is.

Február elején írtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy megjelentek a friss látványtervek az M3-as metróvonal felújításra kerülő állomásairól. Korszerű lesz a Pöttyös utca, Határ út és az Ecseri út megálló. Ide kattintva érhetők el a friss látványtervek, érdemes megnézni milyen állomásokon várhatunk majd a metróra.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció, a felújított Határ út állomás látványterve – Forrás: BKK