Amint arról beszámoltunk, meghalt Szurdi Miklós, a Família Kft és a Linda rendezője. A színházi szakember hosszú idő óta súlyos betegséggel küzdött, de így sem állt le a munkával. Az erdőkertesi művelődési ház igazgatója volt. Pár hete még dolgozott. Halála után első felesége, Gór Nagy Mária emlékezett rá, most pedig harmadik felesége, Xantus Barbara, könnyeivel küszködve beszélt örök szerelméről.

Megszólalt Xantus Barbara

Kedd reggel az RTL Reggeli című műsorának vendége volt Xantus Barbara, Szurdi Miklós harmadik felesége, aki eredetileg azért érkezett a stúdióba, hogy egy filmforgatásról meséljen, a napokkal korábban leegyeztetett interjúnak azonban a sors szomorú témával szolgált.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindig róla beszélt

Barbara könnyeivel küzdve mesélt volt férje, Szurdi Miklós miatti gyászáról. „Mi, volt feleségek, akikbe beleivódott a Miki, csak azt tudjuk, amit életében, hogy nekem a barátaim mindig azt mondták: te állandóan a Mikiről beszélsz. Azért, mert szervesen egymás életének a részei voltunk, vagy ő inkább beleivódott a mi életünkbe. Ez az energia…”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jelen időben beszél róla

„Ez nagy lecke, hogy hogy fogunk enélkül tovább létezni, azt nem fogom mondani, hogy volt… Ő egy csodálatos művészember, erős, szenvedélyes mindenben, amit csinált. Most készültünk egy nőnapi musicalgálára, ami Székesfehérváron már valószínűleg egy emlékgála lesz. Arra készült, hogy beül az autóba, és vezetni fog mindjárt, megint. Mi azt hittük, hogy még sokáig velünk lesz” – mondta könnyeivel küszködve a színésznő.

Gyerekei voltak a legfontosabbak

A rendező-forgatókönyvírónak a gyerekei voltak a legfontosabbak – mondta el Xantus, hozzátéve: Szurdi mindig nagyon odafigyelt arra, hat gyereke és unokái „nagyon szeressék egymást. Ha valami majd segít a gyerekeknek, akkor az ez. Fogalmam sincs, hogy mit éreznek a gyerekeink, mert nekem él az apukám és él az anyukám, és iszonyúan aggódok, drukkolok, és az összesnek szeretném a hátát tartani, mint ahogy minden felnőtt ebben a helyzetben. Mert ez egy nagyon összetartó család, és azt hiszem, csak ez a fontos, hogy ez egyszer majd jó helyre kerüljön mindenkiben”.

Nem jutott el a Kossuth-díjig

„Sajnos nem jutott el a Kossuth-díjig, amit szívemből sajnálok, mert nagyon megérdemelte volna. Azt sem tudom szó nélkül hagyni, hogy nem folytathatta a munkát Székesfehérváron, ami őt nagyon mélyen megrázta. Lehet, hogy ez is benne van abban, hogy ma itt ülünk és erről beszélgetünk” – mondta szomorúan a színésznő.

Megszólalt Gór Nagy Mária

Hétfőn, Szurdi Miklós halála után, megszólalt Gór Nagy Mária, aki a rendező első felesége volt. A színésznő azt mondta, Szurdi Miklós régóta betegeskedett, de a múlt héten már olyan rossz állapotba került, hogy kórházba kellett szállítani. Halála előtti napokban már csak aludt. A család vasárnap látogatta meg a kórházban, akkor már sejtették, hogy ez a búcsú.

Karácsonykor sem volt jó állapotban

Esztergályos Cecília, az egykori Família Kft. oszlopos tagja, karácsonykor beszélt utoljára a rendezővel, aki akkor sem volt túl jó állapotban, de nem hagyta, hogy betegsége miatt ne tudjon a munkára koncentrálni. Ameddig csak tudott, dolgozott.

Felhívták egykori kollégái

„2-3 hete tartottunk egy Família Kft.-s találkozót, amire természetesen őt is meghívtuk, de sajnos már nem tudott eljönni. Telefonon viszont együtt felhívtuk őt, és bár nagyon gyenge, fáradt volt a hangja, nagyon örült nekünk” – mondta a színésznő.

Pályája

Szurdi Miklós A Színház- és Filmművészeti Főiskolán előbb színész (1970–1974),  majd rendező (1971–1976)  szakos diplomát szerzett. 1969–1970-ben filmgyári asszisztens volt. 1975–1979 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1982-től a Nemzeti Színház tagja. 1983-tól a Mafilm és a Magyar Televízió rendezője.

Televíziós sorozatai

1990 óta a Veszprémi Petőfi Színház rendezője. 2003–2008 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. 2007-ben ő rendezte meg Elton John és Tim Rice Aida c. musicaljét, amely Magyarországon akkor ősbemutatónak számított. 2010-ben újra megrendezte a darabot. Olyan kultikus tévés sorozatok rendezője is volt, mint a Família Kft., az Angyalbőrben vagy a Linda.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szurdi Miklós, Xantus Barbara – Forrás: BPK montázs