Gyászol az operettvilág, elhunyt az egyik leghíresebb magyar bonviván. Jankovits József 72 éves volt, élettársa és 93 éves édesanyja is gyászolja. A neves művész hosszú ideje szenvedett különféle betegségekben, ami alaposan megnehezítette az életét.

A János Kórházban hunyt el

A Liszt-díjas énekes hosszan tartó betegség után a János Kórházban hunyt el péntek este. Élettársa, Ferge Erika megtörten tudatta, hogy a neves és népszerű művész már hetek óta kórházi kezelés alatt állt. Péntek délután meglátogatta, de nem gondolta, hogy akkor látja utoljára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Nagyon rosszul volt”

„Nagyon rosszul volt már az utóbbi napokban, alig tudtunk kommunikálni. Már csak igen halkan tudott beszélni, de minden búcsúzásnál azzal biztatott, hogy értem és az édesanyjáért nem adja fel, minden terápiát végigcsinál” – mondta Ferge Erika a Blikknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Szokatlanul nehezen engedett el”

„Pénteken, este felé viszont feltűnt, hogy szokatlanul nehezen engedett el. Amikor eljöttem tőle, két óra múlva csörgött a telefonom, hogy Józsi elment” – fűzte hozzá.

Áttétes tüdőrák gyűrte le

A bonviván több éve szenvedett különféle betegségekben: gerincműtét, agyérgörcs, rák nehezítette meg az életét, amire a Covid még „rátett” kétoldali tüdőgyulladással, s a nyirokmirigyei sem voltak renden, végül is áttétes tüdőrák gyűrte le.

Nem akart fájdalmat okozni édesanyjának

Az elmúlt heteket, hónapokat átszenvedve is csak az éltette, hogy ne okozzon fájdalmat a 94. évében lévő édesanyjának, aki még ezekben a napokban is meglátogatta a fiát a kórházban.

Testvére fiatalon halt meg

„A rokonság közölte vele a szomorú hírt – folytatta a művész élettársa. – Az édesanyja már a második fiát vesztette el: Józsi öccse, Károly jó másfél évtizede hunyt el fiatalon, szintén rákban. Félünk, nehogy a fájdalomtól Nellike is elmenjen, egyszer ugyanis tett egy olyan megjegyzést, hogy „én csak addig élek, míg a Józsi.”

Évtizedekig volt az Operettszínház tagja

Jankovits József évtizedekig volt az Operettszínház tagja, de évek óta a Turai Ida Színházban játszott örökös tagként. Az Operettszínházban hosszú évekig partnere volt a színpadon Oszvald Marika Kossuth-díjas szubrett és Szóka Júlia primadonna.

Mindig lehetett rá számítani

„Józsi a színpadon és az életben is olyan volt, mint a testvérem.  Igen megbízható, figyelmes partnerem volt, akire mindig lehetett számítani. Nagyon szerettem” – mondta a lapnak Oszvald Marika.

Bejárta a világot

„Csodálatos partner volt, hatalmas lélekkel. Boldogság volt vele együtt énekelni. A pályámat végigkísérte a vele való munka, bejártuk a világot, ám nem gondoltam volna, hogy egy évvel ezelőtt, Oszvald Marika 70. születésnapján látjuk egymást utoljára. Örök szeretettel emlékezem rá” – tette hozzá Szóka Júlia. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Jankovits József. Fotó: