Példaértékű összefogást mutatnak mindenkinek a kelet-pesti agglomeráció kisvárosának, Csömörnek a lakói. Teljesen leégett szerda reggel két épület, köztük egy családi ház. Az ott élőknek mindenük odaveszett. A csömöriek Gebler Gábor kezdeményezésére azonban néhány óra elteltével, elképesztő összefogással azonnal a rászorulók segítségére siettek.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálnak nyilatkozó, közelben lakó Gebler Gábor így emlékszik a történtekre: „Futásból visszafele jövet észrevettem, hogy a lakóhelyemhez közeli utcából hompölyög a füst és hívtuk a tűzoltókat. Úgy éreztem életemben először most tudok felelősen segítséget nyújtani és másokat is ösztökélni arra, hogy adni jó” – mondta az alábbi képen látható szalmakalapos férfi.

Hozzátette, hogy még most is füstös a ruhája és férfiként könnyes a szeme. Nagy anyagi veszteség érte a családot, de mint mondja: „Ha összefogunk és segítünk nekik, újra szép házuk lesz.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A katasztrófavédelemtől megtudtuk, hogy a tűzhöz a fővárosi és a gödöllői hivatásos, valamint a csömöri önkéntes tűzoltók, valamint a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult ki.

A Pipacs utcai két épület tetőszerkezete és két közeli melléképület is teljes terjedelmében égett a tűzoltók kiérkezésekor. A lángokat a tűzoltók együttes erővel fékezték meg, munkájukat nehezítette, hogy Csömör ezen része vízhiányos terület, így az oltáshoz használt vizet távolabbról kellett a helyszínére szállítani.

A lakóházak lakhatatlanná váltak, szerencsére személyi sérülés nem történt, úgy tudjuk egy kutyus volt az áldozat. A család mindenen ingósága odaveszett a lángokban. Az alábbi képen, amit az egyik csömöri oldalra posztolt ki egy szomszéd jól látszik, mekkora lángokkal égett a ház.

A portálunknak nyilatkozó Gebler Gábor gyakorlatilag azonnal a rászorulók segítségére sietett és gyűjtést indított a Facebookon. Kiderült sokan együtt éreznek a bajba jutott családdal, ezért egymás után ajánlották fel a segítségüket és pénzt.

Gebler Gábor szerda estére a csömöri kultúrházban adománygyűjtést rendezett. A közösségi oldalán arra kéri a csömörieket, hogy segítsenek a tűzkárosokon. Szükség lesz pénzre, humán erőforrásra, szállásra, teherautókra, szociális és lelki segélyre. Minden elérhető, de koordinálni kell, én erre vállalkoztam ma reggel. – írja.

Elképesztő, hogy egy tragédia mennyire összehozza a jóérzésű embereket és aki csak teheti az érintettek segítségére siet. Az agglomerációs települések egyik nagy erőssége az olyan közösségek, amelyek a bajban összefognak. Csömörön is egy ilyen példaértékű helyzetet látunk.

Az alábbi videót a katasztrófavédelem készítette az oltásról.

Kiemelt kép: részlet a katasztrófavédelem videójából. Cikkkfotók forrása a Facebook. Köszönjük minden posztolónak, hogy képeivel segíti mások hiteles tájékoztatását!