Különös körülmények között vesztette életét egy fiatal horgász egy Nógrád vármegyei településen. Á. Szabolcs szenvedélyes horgász volt világéletében, azon a tragikus novemberi napon is éppen élete egyik fő értelmének és szenvedélyének, a horgászatnak hódolt az egyik megyei tó mellett.

Éjszakai horgászatra ment

A férfi hosszabb pecára indult, reggelig kint akart maradni, így sátorral érkezett a tóhoz. Egy ideig minden jól ment, azonban másnapra már csupán a holttestét találták meg a felvert sátorban. 

Gázmérgezést kapott a sátorban

Hamarosan kiderült, hogy a férfi vélhetően szerencsétlen és döbbenetes baleset áldozata lett: gázmérgezést kaphatott a sátorban – írja a Metropol. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyászolnak a horgászok

A történtek után a Nógrád vármegyei horgászélet szereplői gyászba borultak, ugyanis egy emberként kedvelték és szerették a mindig jókedvű, remek horgásznak tartott fiatal férfit. Mint mondták, Szabolcs mindene a peca és a családja volt, számos rekordfogást tudhatott a háta mögött, a helyi pecaélet egyik ismert alakjaként gyászolják. 

Imádta a természetet

„Ő imádta a természetet. Ott lelte meg a nyugalmat a zajos világ elől. Most már örökre szóló bérletet váltott ki magának, és a legnagyobb halakat foghatja ki. Ott halt meg, ahol imádott lenni, és úgy halt meg, amit megszállottan szeretett. Óriási űrt hagyott az életünkben” – írta a közösségi oldalon a férfi testvére.

Vigyázzatok magatokra!

Majd a többi horgásztól azt kérte, vigyázzanak magukra, hogy testvére tragédiája soha ne ismétlődhessen meg: „Kérlek titeket, akik horgásztok, érte is horgásszatok, de arra is kérlek titeket, hogy vigyázzatok magatokra és egymásra is, hogy ez soha többet senkivel ne fordulhasson elő, mert pokoli érzés a családnak!”

Vizsgálódik a rendőrség

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szűkszavú válaszában azt írta, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálódnak az ügyben. 

Tragédia Zalában

2020 októberében hasonló tragédia történt Zala megyében. Három férfi ment horgászni az egyik tóhoz, az éjszakát pedig egy partmenti faházban töltötték. Mivel hűvös este volt, a horgászok befűtöttek a pici kalyibába, amelyet egy ismerősüktől kaptak kölcsön arra a hétvégére.

Mindannyian meghaltak

Az ablakokat és az ajtót bezárták, majd melegíteni kezdtek a kis vaskályhában. Másnap reggel egyikük barátnője holtan találta mindhármukat: füstmérgezés végzett velük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megijedt a holttestek láttán

„Amikor felfedezte a holttesteket, nagyon megijedt szegény, de hamar ott volt egy egyesületi tagunk, aki azonnal hívta a rendőrséget. Amint kiértek a zsaruk, mindenkit elküldtek a tótól, majd megkezdődött a több órán át tartó helyszínelés. Rettenetesen sajnálom őket, őszinte részvétemet fejezem ki a családtagjaiknak” – mondta a tragédia után a helyi horgászegyesület elnöke.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége Facebook-oldala