Szombatonként, valamint vasárnaponként 8 és 14 óra között, kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolványok, vezetői engedélyek, illetve útlevelek cseréjét is lehet intézni.

Nyitva lesznek

Ezen a hétvégén már nyitva lesznek a kormányablakok, azok előtt az ügyfelek előtt, akiknek a veszélyhelyzet alatt jártak le az okmányaik, s amiknek a cseréjét június 30. napjáig van lehetőségük elintézni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

8 és 14 óra között

A 444 beszámolója szerint  Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között, ezzel növelve az ügyfélszolgálatok kapacitását. 

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

FRISS!

Lövések dördültek Budapest belvárosában: két banda esett durván egymásnak

A veszélyhelyzet alatt jártak le

Mint írják a hétvégén kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél cseréjét lehet intézni.

Nem kell időpontot foglalni

A portál információi szerint előzetes időpontfoglalásra sincs szükség, vagyis akkor is érdemes felkeresni a kormányablakokat, akár hétköznap és akár hétvégén is, ha már a foglalható idők beteltek.

A jogsik kérdése

Fontos tudni, hogy a jogosítvány automatikus meghosszabbítása online, ügyfélkapun keresztül is intézhető, amennyiben a háziorvos kiállította ehhez az alkalmassági véleményt. A lejárt forgalmik kapcsán pedig nem a kormányablakokat, hanem a műszaki vizsgaállomásokat kell felkeresni.

Ez is érdekelhet:

Családi tragédia Aszódon: 14 és 16 éves lányai életét oltotta ki az apa, álmukban végzett velük

Fontos dátum

Június 30-án tehát valamennyi, a veszélyhelyzet idején automatikusan meghosszabbított személyazonosító okmány érvényessége lejár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: BPK