Magyarország 5 milliárd forint értékben vásárolt több százezer covid-tesztet. Sem ingyen, sem pénzért nem adták oda senkinek, hagyták tönkremenni az összeset egy raktárban. Most újabb 200 millióba kerül ezek megsemmisítése. Valaki tehát nyilvánvalóan eltapsolt 5 milliárd forintot az adófizetők pénzéből. Az illetékes szerv lapít és hárít.

Kukába a tesztekkel

A Jelen című lap értesülése szerint lejárt felhasználási idejű PCR-teszteket semmisíttet meg a Jenei Zoltán vezetésével működő Országos Kórház Főigazgatóság. Az 5 milliárdért vásárolt tesztek kukába kerülése újabb 200 millió forintjába kerül az adófizetőknek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elhárított választ

A tesztek és eszközök selejtezésével, illetve megsemmisítésével kapcsolatban a lap megkereste Jenei Zoltánékat az kórházi főigazgatóságon, de arra hivatkozva, hogy az adatok megismerése az „Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szerv feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetnék”, nem adtak választ  a kérdésekre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Veszélyeztetnék

A Jenei Zoltán által vezetett szervezet szerint tehát a súlyos járvány idején, az adófizetők pénzén megvásárolt, majd a hanyagságból vagy a rossz beszerzési stratégia miatt kukába kerülő PCR-tesztek sorsáról feltett kérdések veszélyeztetnék a szervezet működését.

Nem ingyen dobják kukába

A lap úgy tudja, hogy az Országos Kórház Főigazgatóság a koronavírus kimutatására alkalmas, különböző típusú PCR-tesztek megsemmisítését a Septox Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi, darabonként 206 forintért.

Április végén lejárt

Fosun típusú tesztből – ennek darabja 6070 forint volt – 3,4 milliárd forintért vásárolt a külügy. Ezek idén március végén, április elején jártak le. A Clinomics termékéből 161 millió forintért vásárolt, ennek darabára 2593 forintba került és 2021. április 20-án jártak le. A külügyi tárca vett továbbá 1,355 milliárdért a Maccura tesztjéből is, ennek darabjáért 4106 forintot fizettek az adófizetők. Ezek is idén tavasszal, április 7-13. között jártak le – írja a Jelen.

Valaki nagyon benézte

A beszerzést a külügy bonyolította, volt és most is van egy Operatív Törzs, aztán a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központ, amely maximumra tekerte magát az eddigi járványhullámok idején, és persze ott van az Országos Kórház Főigazgatóság, amely most elrendelte a tesztek kukázását.

14-19 ezerbe kerül egy ilyen tesztelés

A PCR-tesztek csak azoknak ingyenes, akiknél erős a Covid-fertőzés gyanúja és az orvos kéri a tesztet. A piacon lévő tesztekre az állam korábban árplafont vezetett be, de így is 14-19 ezer forintot kell ezekért fizetni.

Nem adták oda senkinek, inkább kidobják

Ha 5 ezer forintos átlagos beszerzési árral számolunk, akkor 1 millió darab covid-teszet kell kidobni valakinek a hibájából a kukába. Érthető a tesztek tartalékolása, azonban az elképesztő, hogy senki sem szólt, hogy 1 millió teszt egy hónapon belül tönkremegy, ne dobjuk ki, adjuk inkább oda az iskoláknak, óvodáknak, hogy ingyen tesztelhessék magukat a pedagógusok. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Jenei Zoltán, országos kórház-főigazgató, Müller Cecília, Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetője – BPK-montázs