A Nézőpont Intézet a polgármester-jelöltek népszerűségét vizsgálta, a Publicus Research pedig a fővárosiakat leginkább érdeklő témákra kérdezett rá – tudósít az Infostart.

A budapestiek 51 százaléka elégedett a jelenlegi főpolgármester, Tarlós István munkájával, ennél kevesebben, 40 százaléknyian nyilatkozták azt, hogy nem – derült ki a Nézőpont Intézet felméréséből. Nagy Dávid kutatásvezető az InfoRádiónak megjegyezte, többségben van az az álláspont, hogy ne legyen váltás a főváros vezetése élén.

A szakember rámutatott: Budapesten a Fidesz-KDNP választási eredménye 40-42 százalék körül mozgott az elmúlt időszakban, ehhez képest Tarlós István népszerűsége 10 százalékponttal magasabb – évek óta. (2014-ben 49 százalékot kapott, és most is az 50 százalék körüli sávban mozog.)

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Nézőpont Intézet kutatásából az is kiderül, hogy Tarlós István 46:38-ra vezet
kihívójával, Karácsony Gergellyel szemben. A „párharcot” a baloldali előválasztás előtt, közben és lezárta után is vizsgálták. Nagy Dávid azonban megjegyezte, a rejtőzködők között még mind a két politikusnak lehet tartaléka – írja a Porfolio.

Közben a Publicus Research a budapesti lakosoknak a város fontos ügyeivel kapcsolatos véleményét vizsgálta. Ebből kiderült, hogy – pártszimpátiától függetlenül – a legnagyobb problémának az egészségügyi ellátást tartják a fővárosiak, bár a kormánypártiak esetében az említés „csak” 40, a bizonytalanoknál és ellenzékieknél 60-70 százalékos.

Az ellenzéki szavazók és bizonytalanok a második helyen a magas lakás- és albérletárakat említették, míg ez a kormánypártiak esetében a 5-6. helyen szerepelt. Ők az autó- és dugóhelyzetet, illetve az utak állapotát kifogásolták jobban, ismertette Pulai András, a Publicus Research ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak nyilatkozva.

A közösségi közlekedéssel kapcsolatban a járművek állapota (62 százalék említette), valamint a járművek zsúfoltsága (42 százalék) számít gondnak a budapesti lakosok számára. Az M3-as metró felújítása egy 3,5-ös, átlagjegyet kapott a megkérdezettektől, igaz, a kormánypárti szimpatizánsok elégedettebbek ezzel.

A dugódíj bevezetéséről megosztottak a fővárosiak, 55 százalékok elutasítja, 39 százalékuk azonban támogatja. A megkérdezett fővárosiak negyede gondolja úgy, hogy a város biztonságosan bejárható a jelenlegi kerékpárutakon biciklivel, míg 54 százalékuk szerint nem.

Kiemelt kép: Dugó befelé az M1-M7 bevezetőn – Fotó: BPK