A késések és a temérdek műszaki hiba mellett, gyakori lett, hogy a helyjegyen szereplő kocsi nincs a vonaton. Ilyen esetben a digitálisan vásárlók automatikus visszatérítést kapnak 72 órán belül, miközben a 20 percnél hosszabb késésekre továbbra is külön szabály vonatkozik – jelentette be a MÁV vezérigazgatója.
Visszatérítik a helyjegyek árát
A MÁV-csoport november 1-jétől automatikus pénzvisszafizetést biztosít azoknak az utasoknak, akik online vagy applikáción vásárolt helyjegyük ellenére nem találják a kocsit a szerelvényen. A változás a Dunakeszi Járműjavító leállása miatt kialakult tartalékhiányra reagál. Papíralapú jegyek esetén a visszatérítés továbbra is ügyfélszolgálaton keresztül történik. A MÁV ezzel az objektív felelősség elvét követve igyekszik kompenzálni az utassérelmeket.
Nehéz helyzetben a MÁV
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója egy videóban számolt be arról, hogy a Dunakeszi Járműjavító kényszerű leállása a MÁV-csoportot nehéz helyzetbe hozta, ugyanis a vasúti kocsik karbantartása lelassult, „így hamar kimerül az a tartalékflotta, amelyből a hirtelen műszaki meghibásodás vagy baleset miatt kivont vasúti kocsikat eddig pótolni tudtuk.”
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
72 órán belül visszartétítik a helyjegyet
Ezért fordulhat elő olyan eset, hogy valaki egy bizonyos, például egy IC kocsiba vált jegyet, ám az adott kocsi végül nem található a szerelvényben. Az utas számára azonban mindez természetesen nem vigasz. Épp ezért november 1-jétől az objektív felelősség elve alapján, 72 órán belül automatikusan visszaadják a helyjegy árát mindazoknak, akik online felületen vagy applikációban vették a jegyüket, de a fenti helyzettel szembesülnek az utazásuk megkezdésekor.
A papíralapú jegyek visszatérítése
A papíralapú jegyek visszatérítése továbbra is az e-mailes, telefonos vagy személyes ügyfélszolgálataikon keresztül lehetséges. Nem számít, hogy külső, a MÁV-csoporton kívüli okból következik be a 20 percet meghaladó késés vagy marad ki egy vasúti kocsi a szerelvényből, „csak az utassérelem számít, amelyért a MÁV-csoport kér bocsánatot. Nemcsak szóval, hanem tettel: pénzvisszatérítéssel most már a nem teljesülő kocsiösszeállítás esetén is.”
Leállt a dunakeszi járműjavító
Hegyi Zsolt azt is bejelentette, hogy a Magyar Vagon Dunakeszi Járműjavítójának termelése leállt, pedig ott javítják és tartják karban a vasúti kocsikat. Ennek eredménye, hogy a javításokat és a karbantartásokat „nem, vagy csak késve” tudják megvalósítani. Ez pedig egyenes út volt odáig, hogy a használható kocsik egészen egyszerűen elfogytak.
Műszaki probléma esetén nagy bajba kerül a MÁV
Ha bárminemű műszaki probléma merül fel, nem tudják pótolni a kiesett kocsikat, így azok egyszerűen csak kikerülnek a rendszerből és így fordulhat elő, hogy hiába vettük meg a helyjegyünket a 404-es kocsiba, lehet, hogy a szerelvényen nem is lesz 404-es kocsi. Mivel ez egyre többször fordult elő, és egyre több utas jelezte a problémát, ezért a MÁV-nak lépnie kellett.
A késés oka nem számít
A MÁV vezérigazgatója megismételte, hogy nem számít miért késnek a vonatok, ha a késés 20 percnél nagyobb, automatikusan visszajár a jegyár fele. Ezt fejlesztették tovább, immár kiterjesztve a kocsiösszeállításokra is a pénzvisszafizetés lehetőségét. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

