Július 31-ig lehet jelentkezni a Rendőrképző Akadémiára, a rendőrség pedig turbó fokozatra kapcsolt, gőzerővel keresik az újoncokat, ezúttal a közösségi oldalukon tettek közzé egy figyelemfelkeltő posztot.

10 hónapos kiképzés

A 2020-ban indult, új rendszerben röviebb idő alatt képeznek ki önálló intézkedésre jogosult, járőrvezetői beosztásra alkalmas rendőröket. A 10 hónapos kiképzés ideje alatt illetmény is jár a leendő rendőröknek, s mivel egyre fontosabb a trenszparencia,  fillérre pontosan lehet tudni, ki mennyi bruttó bért kap majd tanulmányai alatt és után. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagy erőkkel toboroznak

A 2022. szeptemberében induló képzésekre pedig most is nagy erőkkel toboroznak, a  közbiztonsági rendőrjárőr, illetve határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakképesítés megszerzésére való jelentkezés határideje: 2022. július 31., írják a Rendőrképző Akadémia oldalára feltöltött posztban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Érettségire épül

A 10 hónapos akadémiai képzés érettségire épülő és nappali rendszerű, a Rendőrségnél a tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó alapbeosztások betöltésére jogosít.

A jelentkezés feltételei:

  • a képzés megkezdéséig betöltött 18. életév,
  • a magyar állampolgárság,
  • az állandó belföldi lakóhely,
  • a büntetlen előélet és
  • a hivatásos szolgálat vállalása

A felvételi döntésre a pályaalkalmassági vizsgálatok, valamint az életvitel ellenőrzés eredménye alapján kerül sor, derül ki a Pénzcentrum írásából.

Nagyon kell az utánpótlás

Mint ismert 2022. május végén lejárt a rendőrök felmondási tilalma, az azt követői másfél hónapban pedig összesen 559 hivatásos állományú rendőr mondott fel. Az ORFK ezt követően nem közölt pontos megyei adatokat, így nem lehet tudni, mely térségeket sújtotta a legjobban a felmondási hullám. Viszont az biztos, hogy az újoncokra hatalmas szükség van, minden bizonnyal ezért toboroznak nagy erőkkel.

Mennyi az annyi

Kicsit kutakodni kell ugyan, de meg lehet találni az illetmény összegét is a felhívásban, ami lássuk be nem túl kecsegtető, de a toborzás során valószínűleg a fiatalok hivatástudatára apellálnak.

Mutatjuk a számokat:

  • A megyei rendőr-főkapitányság állományában a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 260.000 Ft/hó munkabér), – aképzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 266.600 Ft/hó juttatást kapnak.
  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság helyi szervi állományában a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 260.000 Ft/hó munkabér), – a képzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 278.300 Ft/hó juttatást kapnak.
  • A BudapestiRendőr-főkapitányság területi szervi állományában a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 276.666 Ft/hó munkabér), – a képzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 301.600 Ft/hó juttatást kapnak.
  • A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság állományában a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 260.000 Ft/hó munkabér), – a képzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 290.000 Ft/hó juttatást kapnak.
  • A Készenléti Rendőrség állományában a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 260.000 Ft/hó munkabér), – a képzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 336.700 Ft/hó juttatást kapnak.

Határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr képzés:

  • A megyei rendőr-főkapitányság állományában határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőrként a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 260.00 Ft/hó munkabér), – a képzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 266.600 Ft/hó juttatást kapnak. A képzést követően határátkelőhelyen útlevélkezelői vagy a határátkelőhely forgalmának ellenőrzésével kapcsolatos feladatot ténylegesen ellátó személyként a kezdő béred bruttó 313.300 Ft/hó lesz.
  • A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság állományában a képzés első két hónapjában a garantált bérminimumot (bruttó 260.000 Ft/hó munkabér), – a képzés harmadik hónapjától – a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától bruttó 290.000 Ft/hó juttatást kapsz.

Cafeteria

Az illetményalap összege: bruttó 38.650 Ft. A megállapított illetményen felül bruttó 200.000 Ft/év cafeteria jutatásban részesülnek.

25 év alatt

A 25. életévét be nem töltött fiatalok összevont adóalapja 2022. január 1-jétől a 25 év alatti fiatalok kedvezményével csökken. Az érintetteknek az átlagfizetés mértékéig nem kell majd jövedelemadót fizetniük. Az adókedvezmény a tárgyévet megelőző július hónapban regisztrált bruttó átlagkereset szintjéig érvényesíthető. Ez 2021 júliusában bruttó 433 700 forint volt. A kedvezményt automatikusan érvényesítik, s a fiatalok utoljára abban a hónapban vehetik igénybe, amikor betöltik a 25. életévüket.

Egyéb pótlékok

Angol, német, francia, kínai, arab és orosz nyelvvizsgával rendelkezők a nyelvvizsga típusától, szintjétől függően alanyi jogon, nyelvvizsgánként idegennyelv-tudási pótlékra jogosultak, amelynek összege havi 5798 Ft-tól 38 650 Ft összegig terjedhet,

  • éjszakai pótlék: teljesített óránként a rendvédelmi illetményalap 0,5 %-a,
  • készenléti pótlék: teljesített óránként a rendvédelmi illetményalap 0,25 %-a,
  • kiemelt készenléti pótlék: teljesített óránként a rendvédelmi illetményalap 1 %-a,
  • a túlszolgálat ellentételezése – a hivatásos állomány tagjának választása szerint – pénzben vagy szabadidőben.

B kategóriás jogsi

A képzés ideje alatt a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzésének anyagi támogatását, napi háromszori térítésmentes étkezést és kollégiumi elhelyezést, valamint személyi táblagépet vagy laptopot biztosítunk, derül ki a felhívásból.

További juttatások

  • cafetéria juttatás (évi bruttó 200 000 Ft),
  • lakhatási támogatás:
  • lakbértámogatás vagy albérleti díj hozzájárulás,
  • lakásvásárlás anyagi támogatása kamatmentes munkáltatói kölcsönnel,
  • szükség esetén szálló vagy garzon elhelyezés,
  • egyenruházati ellátás,
  • évente ruházati utánpótlási ellátmány, amelynek összege a rendvédelmi illetményalap 250%-a (96 625 Ft),
  • munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés (távolsági bérlet vagy menetjegy árának 86%-a),
  • egyéb utazási kedvezmény (belföldre, évente 12 alkalommal a vasúti vagy autóbusz menetjegy árának 50%-a),
  • belföldi, külföldi kiküldetések esetén járó napidíjak és költségtérítések,
  • kedvezményes mobiltelefon tarifacsomagok igénybevétele,
  • egészségügyi ellátás és költségtérítések (látásjavító szemüveg, kontaktlencse, képernyős szemüveg, fogászati ellátás),
  • folyószámla költségtérítés (4000 Ft/év),
  • rendőrségi sportlétesítmények díjtalan használata,
  • hivatásosként csoportos élet- és balesetbiztosítás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rendőrképző Akadémia – Facebook