Ma avatják fel a Puskás Arénát, 65 ezer ember érkezik a helyszínre, ezért jelentős fennakadások, torlódások lesznek a környéken. Alább összegyűjtöttük, hogyan érdemes odamenni, vagy éppen merre kell elkerülni a környéket.

A Budapesti Közlekedési Központ azt kéri a nézőktől, hogy semmiképpen se autóval érkezzenek az Arénához. Az egyik legfontosabb kérdés a rajongók számára, hogy mivel érkezzenek a helyszínre. Azt is hozzáteszik: a stadion bejáratai a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől érhetők el.

A stadion környékén korlátozottak a parkolási lehetőségek. Elsősorban a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló M2-es és M4-es metróval illetve az 1-es villamossal érdemes utazni, az aréna a Keleti pályaudvar (M2-es, M4-es metró) és a Puskás Ferenc Stadion (M2-es metró, 1-es villamos) megállótól gyalogosan közelíthető meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szintén sűrűbben indul a 7E autóbusz, a 178-as buszjárat útvonalát Pesten a Bosnyák térig hosszabbítják meg, emellett ideiglenesen minden Thököly úti busz megáll a Reiner Frigyes parknál és a Stefánia útnál is. A BKK munkatársai folyamatosan figyelik majd, hogy a szurkolók kényelmesebb utazása érdekében mely vonalon szükséges esetleges további járatsűrítést bevezetni.

A stadion gyalog elsősorban a Keleti pályaudvar (M2-es, M4-es metró) és a Puskás Ferenc Stadion (M2-es metró, 1-es villamos) metróállomástól, valamint a Thököly út és a Hungária körút felől közelíthető meg. A lezárásokról és megközelíthetőségi lehetőségekről a BKK egy hasznos térképet is készített:

Érdemes mindenkinek a jegyén ellenőrizni, hogy melyik bejárathoz szól a jegye és onnan megközelíteni az eseményt. Az MLSZ közleménye is azt hangsúlyozza, hogy a kapucsoportok csak az oda szóló jegyeket engedik be, más kapucsoporthoz tartozó jeggyel nem lehet belépni a forgóvillán, tehát fontos a betűjel ismerete.

Lezárásokra kell készülni

A Puskás Aréna avatása miatt lezárják a közúti forgalom elől november 15-én, pénteken előreláthatóan 15:00 és várhatóan éjfél között a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, a teljes Verseny utcát, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat. Emellett a Hungária körúton is számítani lehet egyes forgalmi sávok időszakos korlátozására az Egressy út és a Stefánia út között. A lakcímkártyával rendelkező lakosok a lezárt területre gépjárművel – a rendezvényre érkező résztvevők létszámának függvényében – időszakosan hajthatnak be. A korlátozás a gyalogosforgalmat nem érinti.

Tilos megállni

2019. november 15-én 7 órától 2019. november 15-én 23 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV. ,Mogyoródi út mindkét oldalán a Hungária körút és az Utász utca között (a murvás parkolóban is), Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szerviz úton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között, Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és Thököly út között, Stefánia út mindkét oldalán valamint a szervizúton a Hungária körút és az Ajtósi Dürer sor között, Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között, Verseny utca mindkét oldalán, Jobbágy utca mindkét oldalán, Ilka utca mindkét oldalán a Cserei utca és az Egressy út között, Hungária körút páros oldalán a Jurisich Miklós utca és a Stefánia út között, Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között, Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között, Egressy út mindkét oldalán a Stefánia út és a Hungária körút között, Cserei utca mindkét oldalán a Stefánia út és a Gizella utca között, Gizella utca mindkét oldalán az Egressy út és a Cserei utca között, Ifjúság útja mindkét oldalán, Szörény utca páros oldalán,Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.

Tilos behajtani

A Thököly út – Hungária körút – Kerepesi út által határolt, a térképen pirossal jelölt területre. A jelölt területen belül lezárják: 2019. november 15-én 15 órától 2019. november 15-én 23 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV., Dózsa György utat, a Kerepesi út és Thököly út között, Stefánia utat, a Hungária körút és a Thököly út között, Istvánmezei utat, a Szabó József utca és a Thököly út között, Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között, Cserei utcát, a Stefánia út és a Gizella utca között, Egressy utat, a Stefánia út és a Hungária körút között, Gizella utat, az Egressy út és a Semsey Andor utca között, Cházár András utcát, a Thököly út és az Istvánmezei út között, Verseny utcát, Ifjúság útját, Ilka utcát, a Cserei utca és az Egressy út között, Jobbágy utcát, Hungária körút páros oldali szélső forgalmi sávját, a Besnyői utca és a Stefánia út között.  

A megállási tilalommal érintett útszakaszokról a megállási tilalom hatályba lépését követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság a járműveket elszállíttatja. Az elszállított gépjárművekről a tulajdonosok és az üzembentartók a 06-80-180780-as ingyenesen hívható telefonszámon érdeklődhetnek.

Az MLSZ tanácsai

A pénteki Magyarország–Uruguay mérkőzés 19 órakor kezdődik. A megnyitó események miatt érdemes korábban érkezni. Be lehet vinni normális méretű csomagot, amiben extra pulóver, szendvics, ilyesmi elfér. A túl nagy, veszélyes tárgyak behozatalára alkalmas csomagnál áll fenn a lehetőség, hogy nem engedik be a biztonságiak. Kisebb, normális méretű hátizsák és a normális tárgyak természetesen behozhatóak, beleértve a fényképezőgépet is” – írja a Puskás Aréna a közleményében.

Fotók: MTI