A rendőrség, az adóellenőrök, az idegenrendészetisek és a kerületi rendészek június 18. és június 20. között közrendvédelmi- és bűnmegelőzési akciót tartottak a belvárosában. Kábítószereseket, ittas sofőröket, szabálytalan taxisokat kapcsoltak le.

Az akció célja a Deák tér, Erzsébet tér, valamint a 6. és 7. kerületben a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, a körözött, illetve a garázda, erőszakos magatartást tanúsító személyek elfogása.

A rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak, és 90 autót ellenőriztek. Az intézkedések során garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklás miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrök a társszervekkel együtt 14 külföldit ellenőriztek, és két ukrán állampolgárt túltartózkodás miatt előállítottak.

A társszervek nyolc taxissal szemben eljárást indítottak, három alkalommal azért, mert nem adtak nyugtát a taxik vezetői, két esetben az autók műszaki hiányosságai miatt, egy esetben rossz műszaki állapotú jármű miatt, egy-egy esetben a sofőr vezetői engedélyének hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 93 kereskedelmi egységet ellenőriztek, öt esetben feljelentést tettek közterület használati szabályok megsértése miatt. Közterületi szeszesital fogyasztás miatt 28 alkalommal szabtak ki bírságot 760 ezer forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja a főváros belvárosi régióját érintő bűnügyi- és rendészeti akciósorozatát – írja a KÉKFÉNY.com.

Képek: a rendőrség helyszíni felvételei