Megpróbálja leszorítani az Európa-rekorder inflációt a kormány, ezzel kapcsolatban már több változást is bejelentettek. A legutóbbi ilyen intézkedés, hogy augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke, és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is.

Védenének az inflációtól

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium MTI-ben megjelent hétfői közleményében leszögezte, az intézkedés egyszerre védi a családokat és a nyugdíjasokat a háború és szankciók miatt megemelkedett élelmiszeráraktól, valamint hozzájárul, hogy tovább csökkentsük a „szankciós inflációt”. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Sikeres akciózás

Az élelmiszerek kötelező árakciózása június 1-jén elindult. Az intézkedés a minisztérium szerint eredményes: az élelmiszerárak csökkentek, a bolthálózatok sorra jelentik be az újabb kedvezményeket, az akciózás is hozzájárul az infláció csökkentéséhez.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

15 százalék

A kormány az árverseny további fokozása érdekében arról döntött, hogy augusztus 1-jétől másfélszeresére – 10 százalékról legalább 15 százalékra – emeli a kötelező bolti akciózás mértékét. Emellett úgy vezeti ki a másfél működő élelmiszer-árstopot, hogy a kötelező akciózás az érintett termékkörökre is kiterjed.

Mire terjed ki az akciózás?

Az alapvető élelmiszerek tehát továbbra is kedvező áron lesznek megvásárolhatók a kormány reményei szerint. Ismert: a kötelező akciózás jelenleg is kiterjed a baromfihúsra, a sertés- és marhahúsra, a halra és halkonzervekre, a húskészítményekre, a tejre, tejfölre és helyettesítő termékekre, a joghurtra egyéb savanyított készítményekre, egyéb tejtermékre, a sajtra, vajra, margarinra és készítményeire, egyéb zsiradékokra, a kenyérre, péksüteményekre, a száraztésztára, rizsre, egyéb cereáliáka, a lisztre, cukorra és tartósított lisztesárukra, a friss zöldségre, a friss gyümölcsre, a gyümölcs- és zöldséglevekre, a készételekre, fűszerekre, ételízesítőkre, a kávéra, teára, az ásványvizekre és üdítőitalokra.

Ezekkel a termékekkel egészül ki

Augusztustól a kötelező akciózás kiegészül a kristálycukorral, a búzafinomliszttel, a napraforgó étolajjal, a házi sertés combbal, a csirkemellel és csirkefarháttal, a 2,8 százalékos UHT tejjel, a tojással, valamint az étkezési burgonyával, kivéve az újburgonyát.

20 termékcsoport

A kormány döntése értelmében tehát a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – legalább 15 százalékra emelkedik.

Heti rendszerességgel

A kötelező akciózási szabályok kiterjednek a korábbi 8 árstopos termékfajtára is úgy, hogy heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni. Ráadásul átmenetileg a fennmaradó 6 termékfajta árai sem lehetnek magasabbak, mint a beszerzési ár.

Kíméletlen árverseny alakult ki

A kormány a kötelező akciózással és az online árfigyelő rendszerrel elérte, hogy kíméletlen árverseny alakult ki, az élelmiszerárak drasztikusan csökkennek, így az infláció már év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet – hangsúlyozta a minisztérium.

Nagy változást várnak a döntéstől

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az akciózás bejelentésénél úgy fogalmazott, „az inflációt is le fogjuk törni”, gyors inflációcsökkenéssel számolnak, és ha minden jól megy, már októberben egyszámjegyű lesz az infláció. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke – fotó: illusztráció