Ahogyan arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Szilágyi Liliána, a 25 éves úszónő D. Tóth Kriszta, Elviszlek magammal című műsorának, évadzáró epizódjában beszélt arról, hogy az apja, Szilágyi Zoltán, már egészen kisgyermek korától kezdve bántalmazta, mind testi, mind lelki, mind pedig szexuális értelemben. Az interjút követően Szilágyi Liliánáról számos cikk született, természetesen azonnal megindultak a találgatások, hogy az úszónő által megfogalmazott vádak igazak-e, nem sokkal később pedig az apja és a húga is nyílt levélben reagált a Liliána által elmondottokra. Ezek után Liliána is újból megszólalt, elmondta küzdeni fog a húgáért, mostanra pedig az is kiderült, hogy az úszónő nagynénje, az úszósport legendás alakja, Gyarmati Andera is tudhatott arról, hogy az unokahúgát bántalmazzák.

Tramuák

A több mint egyórás epizód döbbenetes, sokkoló részleteket tartalmaz, Liliána pedig ezt követően a közösségi oldalain is egy hosszabb hangvételű posztban beszélt az őt átélt traumákról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

25 évig hallgatott

„25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges” – írta a közösségi oldalain közzétett posztban, ami aztán elképesztő lavinát indított el, Liliána történetét alig 24 óra leforgása alatt ismerte meg az egész ország. Az úszónő nagyon kemény állításokat fogalmaz meg az apjáva szemben, egyebek között azt írja: „Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan. Gyermekkoromtól kezdve. Folyamatosan és kiszámíthatatlanul, ha épp olyan kedve volt, élvezve a hatalmának a gyakorlását felettem. Legyen szó testi fenyítésről, megfélemlítésről, szeretet és figyelem megvonásról, avagy szexuális visszaélésről. Az apám akinek hosszú éveken keresztül bármit megtettem volna, hogy elfogadjon, hogy szeressen, míg nem rájöttem, egy tökéletes illúzióban élek” 

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Állítja, az édesanyját is bántalmazta az apja

Majd arról írt, hogy egy olyan burokban élt, amire azt hitte, hogy természetes, ahol elfogadott, hogy az anyját a szeme láttára félájultra veri az apja, hogy esetleg nem tetszett neki az, amit mondott vagy tett.

Állítja, terhes édesanyját is verte

„Ahogyan megtette, mikor terhes volt még velem anyukám. Ahol, hogyha nem teljesítettem az elvárt eredményt, akkor a semmibevétel és a különféle büntetések a velejárói az életemnek. Ahol nem lehetett önálló szavam, gondolatom, véleményem vagy célom” – állítja az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő.

Ez is érdekelhet:

Megszólalt az apja és a húga is

Mindezek után megszólalt az úszónő apja, Szilágyi Zoltán, illetve a húga Gerda is, akik nyílt levél formájában közölték: amiket Liliána állít hazugság. Mindezek után Szilágyi Liliána ismét a közösségi oldalán szólalt meg, bejegyzésében azt írta küzdeni fog a húgáért, ezután pedig a HírTV műsorában beszélt arról, hogy 2015 év végén, egy családi nyaraláson úgy érezte már nincs kiút, ezért önkezével akart véget vetni az életének.

Kapcsolódó:

Durva válóper

A Blikk mai cikkében arról ír, hogy Szilágyi Zoltán és a felesége között éveken át zajlott a durva válópár, melynek során a bíróság el is vette az férfitól Liliána húgát, Gerdát. A lap úgy tudja, hogy a lezárult per másodfokú, 2020-as ítélete azt is kimondta, hogy a döntés jogerőre emelkedését követően az apa három napon belül adja át volt nejének a lányt. Az eljárást addig húzták-halasztották, hogy Gerda nagykorú lett, így a bíróság döntését gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták, 21 hónapon át negligálva az ítéletet.

2016, Eb

Szilágyi Liliána 2016-ban ifjúsági olimpiai bajnokként aranyesélyesként utazott a londoni Európa-bajnokságra, ám 200 pillangón végül egy századdal maradt le a győztes német Franziska Hentke mögött. A magyar úszócsapat akkori kapitánya, Hargitay András 2018-ban megjelent, Feszített víztükör című könyvében meglepő részletességgel írta le, mi történt a Szilágyi családban az Eb előtt, írja a Telex .

A portál szemléje szerint Hargitay a 4×100-as mix váltóban a pillangóúszásra Szilágyit szerette volna felkérni, ám amikor beszélt a versenyzővel, az elmesélte neki, hogy csúnyán összeveszett az édesapjával, aki emiatt nem is ment ki az Eb-re. A könyvben leírtak szerint az alábbi párbeszéd zajlott a kapitány és Szilágyi Liliána között:

„– Nekem [az apa] azt mondta, hogy egy régóta esedékes kivizsgáláson kell részt vegyen, amire hirtelen most kapott időpontot, és ezt nem halaszthatja el.

– Hát… nem ez történt. Évek óta lappangó feszültségek robbantak ki. Úgy érzem, eddig nem magamért úsztam. Mintha apám velem akarta volna valóra váltani a saját, meg nem élt sikereit.

– De hát ez természetes – vetettem közbe –, minden normális szülő azt szeretné, ha a gyermeke többre, jobbra vinné, mint ő.

– De ez így nem normális – mondta indulatosan Lilu. – Kijelentette, hogy én az ő kreálmánya vagyok, nélküle én nem viszem semmire. Sem az úszósportban, sem az életben. Már az is csoda, hogy az edzőmet kiengedte ide. Én meg akarom mutatni apámnak, hogy nélküle is boldogulok.”

Váratlan telefonhívás Gyarmati Andreától

Hargitay ezt követően még az olimpia előtt váratlanul kapott egy telefont: Gyarmati Andrea Európa-bajnok úszó azért hívta, hogy elmondja neki, Szilágyi Liliána – aki a féltestvére, Gyarmati Eszter lánya – elköltözött az apjától és most nála lakik. Arról is beszélt, hogy Liliána edzője mostantól Szabó József egykori úszó lesz, aki édesanyja házasság előtti szerelme volt. A beszélgetésükkor Hargitay azt mondta Gyarmati Andreának, Liliánának Balatonfűzfőn kellene edzenie, és mérges rá, amiért nem ment el. Gyarmati erre azt válaszolta, a gyereknek nem fegyelmire, hanem segítségre van szüksége. A szövetség akkori elnöke, Gyárfás Tamás rögtön segített is a könyv szerint, és Kecskeméten elintézett egy edzőtábort, ahol Liliána folytathatta a 2016-os riói olimpiára való felkészülést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gyarmati Andrea – Szilágyi Liliána – Forrás BPK montázs