A kalauzok elmondása szerint nagyon pozitívak a tapasztalatok a testkamerákkal, ezért a MÁV 2020 végéig közel 70 újabb testkamerával bővíti az eszközparkot. Azt akarják, hogy a munkatársaik biztonságban érezzék magukat.

A vagyonvédelmi rendszerekre alapvetően érvényes, hogy már azok látható alkalmazása is visszatartó hatású. Ez a Mobil Kamerás Rögzítő rendszerek esetében sincs másként.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság.

Több alkalommal is előfordult, hogy korábban gyakran kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát.

Jegyvizsgálót 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig mindezidáig 35 esetben ért inzultus, amiből 18 tettlegességig fajult, 17 esetben pedig tettleges becsületsértés történt.

A 2019. szeptemberi bevezetés óta, folyamatosan nő azoknak a jegyvizsgálóknak a száma, akik önkéntes alapon, szívesen használják a bántalmazások, támadások megelőzése, valamint a bekövetkezett események hatásainak csökkentése érdekében a testkamerákat munkavégzés során.

A legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben látják el feladatukat. Azokon a vonatokon, melyeken testkamerával dolgozik jegyvizsgáló, egy atrocitás történt a szolgálatot teljesítő kalauzokkal szemben.

Az elkövetők jellemzően azok közül kerülnek ki, akik menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akarnak utazni. A készülék az adatokat a dokkolóra történő csatlakoztatás után automatikusan átmenti, és azt követően törli azokat a készülékről.

A dokkolóra mentett felvételeket csak és kizárólag a rendőrség tekintheti meg. A dokkolón tárolt adatok pedig – a személyszállítási törvénynek megfelelően – a 16. napon automatikusan törlődnek – írja közleményében a MÁV.

Kiemelt kép forrása: BudaPestkörnyéke.hu