Márciustól végre nagyobb mértékben csökkent a babaváró hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást. Emiatt érdemes megfontolni a szerződéskötés elcsúsztatását a következő hónapra. A különbség több mint félmillió forint is lehet – írja a Bank360.hu. 

Csökken a kamat

Több mint egy százalékponttal, 10 százalékról 8,85 százalékra csökkent februárban a babaváró hitel ügyleti kamatát meghatározó referenciamutató – ezt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tette közzé a hónap elején. Ez már a második hónap, amikor csökken a referenciakamat, ami azoknak lehet biztató, akik egyelőre még csak tervezik az igénylést. Kevésbé jó hír viszont azoknak, akik decemberben csak azért vették fel a támogatott kölcsönt, mert bizonytalan volt a folytatás: nekik az első öt évben bőven 10 százalék feletti értéken ketyeg a kamat, ami a támogatás elvesztése esetén sokkal nagyobb büntetéssel jár. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kamattámogatás

A babaváró hitel referenciakamata a januári folyósítások idején járt a csúcson, akkor 10,64 százalékos volt. A mélyponton 2019-ben végén járt, alig 1 százalékon. Ha a vállalt gyerek megszületik öt éven belül és a házaspár is együtt marad, akkor ez mindegy, hiszen a hitel kamatmentes marad, de ha elveszítik a kamattámogatást, akkor nagy a különbség a büntetés összegében attól függően, mikor történt a hitel felvétele. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Öt éven belül

Az idén januárban igénylők például a Bank360.hu számításai szerint azzal kalkulálhatnak, hogy ha öt éven belül nem születik gyerekük, akkor 6,6 millió forintnyi kamattámogatást kell majd visszafizetniük egy összegben, és a törlesztőrészletük is megugrik majd. Hogy pontosan mennyi lesz, az az akkori referenciakamatoktól is függ majd, de a jelenlegi 45-46 ezer forint legalább duplájával számolhatnak a párok. Szerencsére a referenciakamatok már januárban csökkentek, februárban pedig kifejezetten nagyot estek, ennek köszönhetően két hónap alatt egymillió forinttal mérséklődött a várható büntetés mértéke.

6 millió forint alá csökkent a büntetés mértéke

Emiatt érdemes lehet néhány hetet várni azoknak az igénylőknek, akik mostanában terveznek szerződést kötni, hiszen a támogatás elvesztése esetén 6,3 millió forint helyett mindössze 5,6 millió forintot kellene egy összegben visszafizetni. 

Ha nem a tervek szerint alakul

A támogatástól pedig könnyen eleshet a házaspár, ha valami mégsem a terveiknek megfelelően alakult. A babaváró támogatás célja a gyermekvállalás ösztönzése, ezt kell megígérni a pároknak a kamatmentességért cserébe. Ha a vállalt gyermek a futamidő első öt évében mégsem születik meg, akkor büntetőkamatot kell fizetni, amit az ÁKK által közzétett referenciakamat alapján lehet kiszámolni. Ez két részre bontható:

  • Az öt év letelte után vissza kell fizetni az állam által addig kifizetett kamattámogatást. Ezt az alapján számítja ki a bank, hogy a pár mikor vette fel a kölcsönt, illetve hogy akkor milyen referenciakamat volt érvényben. 
  • A futamidő hátralévő részében is büntetőkamattal terhelve kell törleszteni, ami jelentősen megemeli a korábban fizetett, maximum 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Ha nem születik gyerek

A gyermekvállalás nem teljesítése esetén fizetendő büntetés jelenleg azoknak a legmagasabb, akik 2023. januárban kötöttek szerződést. A 10,64 százalékos referenciakamat (14,83 százalékos ügyleti kamat) 6,67 millió forintos büntetést von maga után 10 millió forintos hitelösszegnél, ha nem születik gyermek. Az ÁKK által február elején közzétett referenciamutató ennél már jelentősen alacsonyabb, 8,85 százalék, ami kisebb, 5,6 millió forintos büntetést jelent. 

A támogatás elvesztése után jön a neheze

Az első öt évre vonatkozó kamattámogatást a rendelet szerint egy összegben kell visszafizetni, részletfizetés csak indokolt esetben kérhető. A neheze viszont csak ezután jön, mivel a hátralévő tartozásra vonatkozó kamat még magasabb, az ötéves forduló napján érvényes referenciakamat 130 százalékának a 4 százalékponttal növelt értéke lesz (ez 3 százalékponttal magasabb, mint a támogatás idején alkalmazott ügyleti kamat).

Súlyos emelés

A jelenleg érvényes referenciamutatóval számolva az első öt évben fizetett 45-46 ezer forintos törlesztőrészlet akár 118 ezer forintra is emelkedhet, hiszen a támogatás elvesztése után már az 50 ezer forintos törlesztőrészlet maximum sem lesz érvényes.

Válás esetén

Azok a párok is elveszítik a kamattámogatást, akik elválnak. Ha nem születik gyerekük, akkor az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetniük amellett, hogy megugrik a törlesztőrészletük. Ha születik gyerekük, és úgy válnak el, akkor csupán annyi kedvezményt kapnak, hogy nem kell a már megkapott támogatást visszafizetni, csak a hátralévő futamidőre bukják a kamatkedvezményt, és fizethetik a magasabb – 100 ezer forint körüli vagy még nagyobb – törlesztőrészleteket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció