A ferihegyi gyorsforgalmin kifelé autózott a házaspár a kék Forddal. A nedves úton megcsúsztak, megpördültek, a korlát megdobta őket, a levegőben átfordultak. A nő vérzett, a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállították őket.

Megcsúszott az autó

Idősebb, zuglói házaspár autózott csütörtök délelőtt a 18. kerületben, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton Vecsés irányába. Az Üllői úti becsatlakozást elhagyva, bár nem haladtak gyorsan, a zuhogó esőtől nedves útburkolaton megcsúszott a Ford Fusion és a belső szalagkorlátnak ütközött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Totálkáros lett a Ford

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megpördült a levegőben

A korlát kidőlt, így a jármű felugratott rá, amitől azonban irányíthatatlanná is vált. A levegőben megpördült a Ford, közben kiszakadt a jobb első kereke, majd a volt Steinmetz szobor helyén lévő füves területre csapódott, végül a jobb oldalával a jelzőtáblákat tartó fém oszlopnak vágódott.

A bal hátsó része megúszta

Beszorult a roncsba

A jobb első ülésen utazó nő, a sofőr felesége beszorult a roncsba, őt a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, és a Doktorszolgálat kezdte meg az ellátását.

Alig maradt valami a jobb elejéből

Vérzett

A keze sérült meg a hölgynek, nagyon vérzett, őt és a férjét is kórházba szállították a mentők, röntgen és egyéb vizsgálatok céljából – jelentette a helyszínről a BudaPestkörnyéke.hu hírportál tudósítója.

Helyszínelés

Szétvágták a korlátot

Szétvágták az autót is

A Ford eleje a szalagkorláton pihent, ezért a tűzoltóknak motoros fűrésszel fel kellett darabolniuk a korlátot, ezután tudták lehúzni a roncsot az úttestre, hogy az autómentő elvihesse. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók. BudaPestkörnyéke.hu/GK