Emberölés miatt indított hajtóvadászatot a román rendőrség egy veszélyes bűnöző megtalálására, aki a gyanú szerint kegyetlenül megölte élettársát, majd rágyújtotta a házat a romániai, Kolozsvártól keletre fekvő Mezőméhesen, közölte a rendőrség a Facebookon.

Felgyújtotta a házat

Július 8-án reggel egy 46 éves nő hívta az 112-es segélyhívót, miután mezőméhesi házát felgyújtották, és elmondása szerint lánya az épületben tartózkodhatott. A helyszínre érkező tűzoltók már csak a 24 éves fiatal nő elszenesedett holttestét találták meg. Később kiderült, hogy a gyilkosság feltételezett elkövetője az áldozat volt párja és korábbi elrablója lehetett, aki ellen egy ideig távoltartási végzés is érvényben volt.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Baltával ment gyilkolni 

A romániai sajtó szerint „az elkövető baltát szerzett be, amit a tett végrehajtásához használt”, és „a gyanúsított baltával felfegyverkezve ment az áldozat otthonához, betörte az ajtó és az ablakok üvegét, és megpróbált bejutni a házba”.A legutóbbi nyom Beszterce-Naszód megyéből érkezett a keresett gyilkosról, ahol egy helyi lakos a 112-es segélyhívón jelentette, hogy vélhetően látta a férfit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Magyarországon is körözik 

A magyar rendőrség szintén azt közölte, a férfi hollétéről egyelőre nincs információ, de a magyar és a román hatóságok is a kézre kerítésén dolgoznak. A román társszervekhez 2025. július 8-án érkezett bejelentés a bűncselekményről, azóta a feltételezett elkövető, a 37 éves román állampolgárságú Emil Gânj szökésben van. A román rendőrség európai- és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, hatalmas erőkkel keresik – jelezték.

Személyleírása 

A gyanúsított barna hajú, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú, haja rövidre nyírt, kecskeszakállat visel. Eltűnésekor sötét nadrágot és gumicsizmát viselt, egy fekete hátizsák volt nála. Felhívták rá a figyelmet: az erőszakos férfit senki ne próbálja meg önállóan feltartóztatni.

Nyomravezetői díj 

A 37 éves férfi visszaeső bűnöző, de mind ez idáig nem sikerült elfogni. A nyomozáshoz közeli értesülések szerint a hatóságok 5 ezer eurós jutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. Kérik, hogy aki a képen látható férfit felismeri, illetve a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép:  körözött személy – Forrás: police.hu