A Budaörsi Rendőrkapitányság eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt és a lakosság segítségét kérik.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 75 éves férfi 2018. augusztus 23-án 10 órakor Ford típusú gépkocsijával közlekedett Solymáron a Terstyánszky úton, Budapest felől Pilisszentiván irányába.

Haladása során a Terstyánszky út 188. szám elé érve balra történő kanyarodása során nem adta meg az elhaladási elsőbbséget a vele szemben egyenesen közlekedő motorkerékpárosnak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a motorkerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. A cikkeinket havonta 300 ezer alkalommal olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a motorkerékpáros a balesetet megelőzően Solymár lakott területe előtt megelőzött két személygépkocsit, amelynek vezetői tanúi lehettek a balesetnek.

A Budaörsi Rendőrkapitányság kéri, hogy annak a két személygépkocsinak a sofőrje, akiket a motorkerékpáros a baleset előtt megelőzött, illetve aki tanúja volt a közlekedési balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik jelentkezzen személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon.

Kiemelt kép: illusztráció