A BRFK Célkörözési Osztálya 1028 körözött embert fogott el 2021-ben, ami azt jelenti, hogy átlagban csaknem hármat juttattak rács mögé az év minden napján.

Felderítőmunka

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya egyrészt koordinálja és támogatja a kerületi rendőrkapitányságok körözési munkáját, másrészt önálló felderítőmunkát végez. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem csak a fővárosban

Nyomozásaik során nyílt és titkos – engedélyhez kötött – adatgyűjtést is folytatnak. A budapesti rendőrök körözési tevékenysége nem korlátozódik a főváros közigazgatási területére.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

Vidéki és külföldi fogások

Több elfogást hajtottak végre vidéken, de más hatóságokkal együttműködve nem egy bűnözőt a határon túlról állítottak a magyar igazságszolgáltatás elé – így például az Egyesült Királyságból, Németországból, Ukrajnából vagy éppen a Dominikai Köztársaságból is.

Átlag napi három elfogás:

Az elfogottak

Az elfogottak között volt, akit emberölés kísérlet miatt, volt, akit emberrablás, túszejtés és fegyveres rablás miatt kerestek. Volt olyan csaló, akit már ötödik éve köröztek, és elfogásakor már csak pár hónap hiányzott, hogy az elkövetett bűncselekmény elévüljön, írja a police.hu.

Menekülni próbáltak többen is

Az elkövetők egy része megpróbált elmenekülni a rendőrök elől (hiába), volt, aki az ágyneműtartóban rejtőzött volna, de az is nemegyszer előfordult, hogy a keresett személy önként feladta magát, amint megtudta, hogy a nyomában vannak.

Eredmények

Az eredményekről Farkas László r. őrnagy, a BRFK Célkörözési Osztály vezetője 2022. január 5-én sajtótájékoztatón számolt be. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Túl szűk volt az ágyneműtartó a körözött férfinek

Kiemelt kép: Illusztráció