Pár hete költözött a lányához az az idős asszony, aki a napokban ugrott ki a 3. emeleti Ferenc körúti lakásból. A 98 éves nő azért vetett véget az életének, mert nemrég baleset érte, az orvosok pedig megmondták neki, hogy soha többet nem tud majd magától járni. Lánya vette magához, aki szemtanúja volt édesanyja szörnyű tettének.

Egy puffanás volt az egész

Hatalmas puffanásra lettek figyelmesek a Ferenc körúton a napokban az arra járók. Egy ember zuhant a járdára, ezután a harmadik emeleti lakásból pedig sikoltozást lehetett hallani. Mint kiderült, egy idős nő zuhant le egy körúti bolt kirakata elé. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Megdöbbentette a tragédia

Az üzlet eladója elmondta, hogy azt hitte, egy biciklis vagy egy rolleres esett el a kirakata előtt, olyan volt a hangja. Amikor látta, mi történt, ki sem mert menni az utcára, annyira megdöbbentette a tragédia.

Letakarták a testet

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő” – mondta a boltban éppen akkor vásárló nő. „A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Önszántából ugrott ki

A helyszíni vizsgálat során a nyomozók idegenkezűségre, valamint bűncselekményre utaló jelet nem találtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit. Kiderült: öngyilkos lett az ablakon kiugró asszony.

Egy járókeretet láttak

A ház lakói nem ismerték a 98 éves nőt. A szomszédok néhány hete vették észre, hogy az ajtó előtt egy járókeret van, abból következtettek arra, hogy egy idős ember költözhetett oda. „Most, a tragédia után kezdtünk el beszélgetni róla, s tudtuk meg azt, mi állhatott ennek a szörnyű esetnek a hátterében” – mondta az egyik szomszéd a Blikknek.

A gyerekeihez költözött

A 98 éves asszony márciusban költözött a Ferenc körúti házba. Az idős kora ellenére naponta sétált, boltba járt, beszélgetett az emberekkel. Néhány hete azonban elesett, s az orvosok azt mondták, soha többet nem tud már magától járni. Az idős asszony kérte, ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

Feleslegesnek érezte magát

Tudta, a harmadik emeleti lakás foglya lesz örökre, hiszen a lépcsőkön nem tud majd segítség nélkül lemenni. A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

Megtervezte a halálát

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd az utolsó erejét összeszedve, felkapaszkodott a párkányra és ugrott”.

Nyugtatókon él a lánya

„Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Van segítség!

Ha Önnek, vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: illusztráció