Négy év fogházra ítélték szerda délelőtt M. Richárdot. A férfi 2017-ben a Dózsa György úton okozott balesetet, amelyben ketten meghaltak, három gyalogos pedig megsérült.

3 évvel ezelőtt történt a baleset

A baleset 2017 május 15-én történt. A vád szerint M. Richárd vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/órát jelentősen meghaladó, 135–140 km/óra sebességgel közlekedett a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába.

Ekkor érkezett a kereszteződésbe a 47 éves N. József, aki szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

3 gyalogost ütött el

A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára, ahol elütött három gyalogost. A kanyarodó jármű két utasa meghalt, három gyalogos könnyebben sérült meg. M. Richárd megúszta a balesetet könnyebb sérülésekkel. 

M. Richárd kábítószert fogyasztott

Az előző tárgyaláson kiderült, hogy bár M. Richárd kábítószert fogyasztott, a szakértők szerint ez nem volt hatással a vezetési képességére. Az ügyész a perbeszédében kitért az M. Richárd elmeállapotát firtató megállapításokra is. Mint mondta, az, hogy valaki személyiségzavarban szenved, nem jelenti azt, hogy ne lenne beszámítható. 

Az ügyész börtönt kért

A perbeszéde végén az ügyész letöltendő börtönt kért M. Richárdra halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt, azzal, hogy véglegesen tiltsák el a vezetéstől. Súlyosító körülményként említette a férfi büntetett előéletét, s azt, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt közlekedett.

Ha eláll a tárgyalástól, 7 évet kap

Még a per elején az ügyészség még 7 év 2 hónapot kért M. Richárdra arra az esetre, ha az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, illetve lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

Elismerte bűnösségét

Az 24. hu korábbi tudósítása szerint M. Richárd az utolsó szó jogán azt mondta, soha nem állt szándékában kivonni magát a felelősség alól. Elismerte, hogy gyorsan hajtott, valamint sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. 

„Mindenki engem tart rossznak”

„Mindenki engem tart rossznak, mindenki azt hiszi, én vagyok a legrosszabb ember a világon. Nincs ezzel semmi bajom, mert biztos, hogy csináltam sok csúnya dolgot az életem során. Ebben az esetben viszont szó sem volt szándékosságról, rosszul döntöttem és rosszul választottam meg a sebességet. És rosszul döntöttem akkor is, amikor jogosítvány nélkül ültem az autóba” – mondta a bíróság előtt M. Richárd.

4 év fogház

Szerda délelőtt döntött a bíróság, 4 év fogházra ítélte M. Richárdot, aki kábítószer hatása alatt két ember halálát okozta egy közúti balesetben. A fogház, a fegyháznál és a börtönnél enyhébb fokozatú büntetésvégrehajtási intézmény.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a 2017-ben történt balesetről – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán