Rendőrök találták meg Budapesten péntek délután a 28 éves M. Flórát, akinek hétfőn veszett nyoma. A nő az egri egyetemére akart menni ügyet intézni, azonban onnan nem jött haza.

Négy napot volt el

M. Flóra az egri Eszterházy Károly Egyetemre indult elintézni az ügyeit, a Borsod megyei, edelényi otthonából hétfőn, viszont váratlanul eltűnt. Családja döbbenten állt az eset előtt – írja a Bors. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Edelényi otthonából indult el

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezért ment az egyetemre

A családja szerint Flóra a szakdolgozatát akarta átvenni, ezért is ment az egyetemére. Korábban az édesapja azt mondta a lapnak, hogy ő vitte autóval Miskolcra, ahol a lánya buszra szállt, és úgy indult tovább Egerbe. Öt perccel később egy üzenet erejéig még beszélgettek is, de aztán megszakadt a kapcsolat.

Senki sem tudott az eltűnéséről

Flóra 2020 szeptemberéig egy albérletben lakott Egerben, viszont azóta a szüleivel élt együtt Edelényben. Több mint öt éve van egy barátja is, de vele nem élt együtt. Édesapja korábban azt mondta, nem tudnak róla semmit.

Nem érték utol

Az édesapa délután fél hat körül hívta először, akkor már utol kellett volna érnie, de ki volt kapcsolva. Szerinte biztos, hogy a lánya elindult a busszal Miskolcról, de abban már egyáltalán nem biztos, járt-e Flóra az egyetemen.

Nagyon szeretik

„Nem volt zaklatott, furcsán sem viselkedett. Nem tudjuk, hogy mi történhetett vele, de nagyon szeretjük és reméljük, hogy mielőbb hazakerül” – mondta korábban az édesapa, aki miután nem érte utol a lányát, bejelentette az eltűnését a rendőrségen.

Így nézett ki eltűnésekor

Flóra teljesen átlagos öltözetet viselt aznap, amikor eltűnt. Bézs színű kabátot, tégla színű kesztyűt, kék farmernadrágot és fekete csizmát viselt, és volt nála egy ridikül méretű fekete női táska is, benne minden iratával.

Budapesten találták meg a rendőrök

Péntek délután a rendőrök találták meg Flórát Budapesten. Ugyanakkor nem teljes az öröm, mivel az édesapa jelezte, hogy nem szeretne ennél többet mondani.

Rejtély marad az eltűnése

Az Eltűnt Személyek Keresése nevű Facebook-oldal szerint a szülei azt mondták, Flóra nem járult hozzá a tartózkodási helyének felfedéséhez, így abban bíznak, hogy a nő felveszi majd a szüleivel a kapcsolatot, és megoldódik a rejtély, hogy hol volt el több mint négy napig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke