A baleset miatt torlódásra kell számítani a gazdagréti lehajtónál.

Eddig tisztázatlan körülmények között négy autó ütközött össze november 16-án 17 óra 50 perc körül az M1-es és M7-es autópálya bevezető szakaszának 9. kilométerszelvényében a főváros felé vezető oldalon.

Az elsődleges információk alapján a balesetben senki nem sérült meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A balesettel érintett járművek a gazdagréti lehajtónál, valamint a külső forgalmi sávban akadályt képeznek, ezért az arra közlekedők torlódásra számíthatnak.

Ahogy azt itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon megírtuk, két héttel ezelőtt ugyanitt, az M1-M7 közös szakaszán hasonló baleset történt.

Öt gépkocsi szenvedett utoléréses balesetet az M7-es autópálya 8-as kilométerszelvényénél, Budaörs térségében, a főváros felé vezető irányban.

Mindegyik vezető ki tudott szállni a balesetben részes járműből, szerencsére súlyosan nem sérült meg senki, azonban az autók csúnyán összetörtek.

Kiemelt kép: illusztráció, egy korábbi balesetről készült ezen az autópálya szakaszon.