A Fővárosi Közgyűlés napirendjéről levetetné a Demokratikus Koalíció azt a javaslatot, amely a budapesti temetkezési árak emeléséről szól. Tüttő Kata, MSZP-s főpolgármester-helyettes javaslata szerint 15-20 százalékkal emelnék a temetés költségeit mert jelenleg a budapestiek 34 ezer forinttal járulnak hozzá minden temetéshez.

Nekiment a DK Tüttő Kata temetkezési áremelésre vonatkozó tervének a Demokratikus Koalíció. Közleményükben azt írják, nem tartják sem időszerűnek, sem társadalmilag előkészítettnek a fővárosi temetkezési árak emelését.

A DK szerint áremelés helyett inkább a temetkezési költségek csökkentésére lenne szükség, ehhez azonban az kell, hogy a kormány eltörölje a temetkezés 27%-os áfakulcsát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Felháborítónak tartjuk, hogy miután a magyarok életükben is a világ legmagasabb áfáját fizetik, a kormány még a haláluk után is ezzel sújta őket és gyászoló családjaikat” – fogalmaz közleményében a DK fővárosi képviselőcsoportja.

Minden budapestinek 34 ezerbe kerül egy temetés

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy az emelésre azért van szükség, mert az elmúlt három évben 1,7 milliárd forinttal kellett kipótolni a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetését. Mint mondta: „Ez azt jelenti, hogy minden egyes temetéshez a budapestiek 34 ezer forinttal járultak hozzá”

A DK közleményében azt hangsúlyozza: egyetértenek a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülettel abban, hogy egy ilyen intézkedést nem szabad meghozni, amíg létre nem jön a Fővárosi Idősügyi Tanács, az számba nem veszi egy ilyen döntés esetleges társadalmi következményeit, és meg nem tárgyalja a nehéz sorsú idősek kiadásainak kompenzálását is figyelembe vevő javaslatokat.

„A DK fővárosi képviselői arra kérték a főpolgármestert, hogy vegye le a temetkezés árának megemelését a holnapi Fővárosi Körgyűlés napirendjéről. Ennek következményeképp tehát nem fognak emelkedni a fővárosi temetkezési költségek” – írják az atv.hu beszámolója szerint.

Százezrekbe kerül a temetés

Az aktuális árak szerint egy hamvasztásos temetés 200-250 ezer forintba, míg egy koporsós temetés 350-500 ezer forintba kerül. Az urnasíros temetések árát 15, a koporsós temetések árát pedig 20 százalékkal emelnék. A hatósági ár a teljes költség 40-58 százalékát teszi ki, a további rész a temető és a temetési szolgáltató által felszámolt díj.

Kiemelt kép: Temető Csobánkán – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu