A celeb gyakran nyilvánul meg környezetvédelmi témákban, így minden bizonnyal nem véletlen, hogy rá esett a nagy múltú intézmény választása.

Meghökkentő invitálás

„Régen ilyenekkel poénkodtam – Meghívtak a Magyar Tudományos Akadémiába ebédelni” – írta ki Instagram-oldalára az egykori valóságshow-szereplő. Később azt is közölte, mi volt érkezésének célja. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megnézte az épületet

„Fenntarthatósági témában rendezett egy versenyt az MTA, ennek a népszerűsítésében segítettünk nekik, rengetegen jelentkeztek, több mint 600 csapat! Nagyon örülök hogy sokatokat érdekel és foglalkoztat ez a téma” – magyarázta. Az influenszert egyébként a köztestület főépítésze körbevezette az épületben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Persze fotó is készült

Találkozás a szebb jövő érdekében

„Ebédeltünk, körbe vezettek, beszélgettünk és arra jutottunk hogy fogunk még találkozni, egy szebb jövő érdekében. Rengeteg okos ember van az országban, akik szeretnének tenni és tesznek is valamit. Ez csak együtt sikerülhet” – zárta sorait a celeb.

Egyik fő témája a környezetvédelem

A meghívás annak fényében nem meglepő, hogy Pumped Gabo rendszeresen hallatja a hangját környezetvédelmi kérdésekben, így már talán némiképp érthető az elsőre meghökkentő felkérés, hogy miért rá esett a köztestület választása, hogy arcát adja egy ilyen verseny népszerűsítéséhez.

Legutóbb a Fertő-tavi állami szállodaberuházás ellen emelte fel a hangját – természetesen sajátos stílusban. Pumped Gabó a 444-nek akkor azt mondta, „az, hogy a természettel baszakodnak, az nekem nem tetszik, és én ezért állok ki emellett az ügy mellett.”

Nem szokványos, az biztos

Kifakadt a beruházás miatt

Kiállásához pedig a következőket fűzte hozzá Facebook-oldalán: „néhány nagyon jóllakott ember még jobban szeretne lakni, ami személy szerint engem nem zavarna, de hogy ezt a természet kárára teszik, az igen! (…) ez egy természetvédelmi terület, tele növényekkel és állatokkal, úgy tűnik egy részének most lőttek.”

A Marson nincs Balaton Sound

Gabó szerint nem lenne jó, ha tönkremenne a bolygó, és a Marsra kéne költöznünk, ott ugyanis nincsen Balaton Sound. Egy korábbi interjúban egyébként arról beszélt, hogy az elmúlt években azért is fordult a természetvédelem felé, mert szeretné, ha minél több fiatalnak lenne fontos a téma.

Kiakadt a szemetelésen

Egyszer azon is felhúzta magát, hogy az erdőben talált két eldobott sörösdobozt. „Ha a haverodat látod, hogy szemetel, vágd nyakon, és mondd, hogy a Pumped küldte” – fűzzte hozzá kommentárként.

Az állatok nem tudják, mi a szemét

„Ha a természetben jársz és szemetelsz, az éjszaka előbújó állatok nem tudják mindig, hogy szemét, lehet rápróbálnak és elvághatja a szájukat, nyelvüket. Ha megeszik, akár meg is halhatnak. Ezen a sörösdobozon is látszik, hogy valami nagyon megrágta. Ne szemeteljetek. Tartsuk ezt a szép bolygót tisztán” – fűzte hozzá. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt képünk Pumped Gabo Instagram-oldaláról származik.)