A biztonsági őr ezt azzal indokolta, hogy a múlt héten is balhézott – kis szépséghibája a dolognak, hogy az ellenzéki politikus akkor járt életében először a helyen. Akkor is azért, hogy leellenőrizze, igazak-e a hírek, miszerint diszkrimináció történik.

Több jelzést kapott

„A múlt héten Gyöngyös környékéről több középiskolás fiatal keresett meg, hogy egy bizonyos Gyöngyösön lévő Blue Box discóba nem engedik be őket. Ezek a fiatalok ide járnak középiskolába, jól szituált, többüket én is ismerek, mint a családi hátterük van, de ugyanakkor barnább a bőrük” – kezdte videóját a Momentum országgyűlési képviselője. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Maga ment el erről megbizonyosodni

Lőcsei Lajosnak az érintettek elmondták, ők úgy érzik, hogy azért nem engedik be a diszkóba őket. Így hát maga is felkereste a helyet feleségével és egy jó barátjával, hogy megnézze azt, egy barnabőrű országgyűlési képviselőt beengednek a szórakozóhelyre

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Már a múlt héten is balhézott a biztonsági őr szerint

„A barátomat és a feleségemet előre küldtem, őket minden szó nélkül beengedték, de sajnos engem nem engedtek be. És ráadásul azt mondta a biztonsági őr, hogy engem azért nem enged be, mert már a múlt héten is balhé volt velem.”

Csak akkor volt ott először

„Amikor megemlítettem neki, hogy még soha nem voltam a szórakozóhelyen, akkor is azt mondta, hogy de bizony ő emlékszik, én voltam az. Ez egy nagyon jó mintája annak, hogy ha az ember egy picit barnább, akkor igen, megkülönböztetés éri” – fogalmazott a politikus.

Megkeresi az ombudsmant

Végezetül kijelentette, ez egy példa a szórakozási lehetőségen belül, hogy milyen hátrányokat érnek a barnabőrű fiatalok. Éppen ezért minden fiatalt megkér, aki hasonló esettel találkozott, akár az ominózus helyen, azok keressék meg őt. „A magyar ombudsmanhoz fordulok, hogy vizsgálja ki ezt az ügyet” – zárta mondandóját Lőcsei Lajos.

Kitört a kommentháború

A kommentmezőben élénk vita bontakozott a téma kapcsán. „Az a helyzet, hogy akik mellett te most lándzsát törsz, azok több ízben okoztak már megtéríthetetlen károkat. Nekem például szamurájkarddal vágtak életre szóló heget a hátamba, ami csak a szerencsén múlott hogy nem a nyakamat találta el. Másoknak az arcán okoztak ugyanilyet. Pont ezen a helyen, ahonnan prédikálsz” – írta az egyik hozzászóló.

Ennél zordabbak a tények

„Bárcsak úgy nézne ki a világ, mint ahogyan azt te prezentálod a valóság alaposan megválogatott darabkáival, de sajnos a tények ennél zordabbak. Ha érdekel az érme másik oldala – amit nem ártott volna megvizslatni mielőtt közhírré tétetsz – örömmel adok neked sokfajta élménybeszámolót a kulturális szakadékról, mint az éjszakában és az antiszociális viselkedésben évtizedes viszonylatban tapasztalt biztonsági vezető” – jelentette ki, s sorai alapján valóban úgy tűnik nem kevés rutinnal bír.

Miért tenne ilyet valaki?

Volt olyan is, aki úgy vélekedett,. hogy egy magára adó rendezvény biztosításáért felelős vállalkozás nem követ el ilyen műhibát mert több kárt okoz önmaga üzleti tervének és a törvényes működés betartása tekintetében mint használna önmagának.

A rossz tapasztalatok miatt döntenek így

„25 évig biztonsági szolgálatom volt és szórakozó helyek rendjére vigyáztunk. Higgye el mi portások a tapasztalataink alapján alkalmazzuk a »face controllt«. Sejtheti nem attól tartunk, hogy a barna bőrükkel összekennek valamit, hanem a rossz tapasztalatok miatt nem engedjük be a számunkra veszélyesnek ítélt vendéget. Higgye el senki sem születik rasszistának. A rossz tapasztalatok sorozata miatt válik azzá!” – szól egy másik komment.

Ellenzéki képviselők rászállnak a „diszkriminatív helyekre”?

A kommentfolyamban felbukkant a Párbeszéd ugyancsak roma származású országgyűlés képviselője. Berki Sándor mindenkit arra kért, jelezze azokat a szórakozóhelyeket, ahová embereket bőrszínük miatt nem engednek be, s azt ígérte, felkeresik ezeket a helyeket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt megtekinthető a politikus bejelentkezése

(Kiemelt kép MTI/Balogh Zoltán.)