A megbánás legkisebb jelét sem mutatja a soroksári futó nő megölésével gyanúsított R. Szilveszter. A férfi hiába bukott le, és kaphat életfogytiglant, a Blikk értesülése szerint ugyanúgy viselkedik, mint az utóbbi öt évben, amelyet már a rácsok mögött töltött.
Szombaton jelentette be a rendőrség, hogy öt év után sikerült azonosítani Gyurik Krisztina feltételezett gyilkosát. Szerdán kapták a hírt a Nemzeti Szakértői és Kutató Központból, hogy egy, jelenleg is a börtönbüntetését töltő férfi DNS-mintája egyezést mutatott a megölt nő holttestén talált maradványokkal.
Különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt indult eljárás a most 40 éves R. Szilveszter ellen. A férfi a gyerekkorát a helyszín közelében lévő Vízisport utcában töltötte. Később hajléktalan életmódot folytatott – közölte Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztály vezetője.
A Blikk információi szerint a jelenleg rablás miatt 7 éves börtönbüntetését töltő R. Szilveszter nyaralókat, garázsokat tört fel, ahol pár napig meghúzta magát, ellopta a mozdítható értéktárgyakat, aztán továbbállt. Mostanáig azért maradhatott rejtve, mert egy hónappal a gyilkosság után rablás miatt került börtönbe.Akkor ugyanis még nem volt kötelező levenni és összevetni a rabok DNS-mintáit. Ám 2016-tól, az új szabályok szerint, mindenkitől mintát kell venni, akit 5 évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélnek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyurik Krisztina férje, Kardos Lajos azt mesélte a Blikk újságírójának, hogy megnyugvást és elégtételt érez, hogy végre kiderült, ki vette el felesége életét. „Amikor közölték velem a rendőrségen, hogy megvan a tettes, epilepsziaszerű rohamot kaptam. Legutóbb akkor történt velem ilyen, amikor azonosítanom kellett Krisztit a boncasztalon. Nem tagadom, gyűlöletet érzek ez iránt az ember iránt!” – fogalmazott Kardos Lajos.
A feltételezett gyilkos, bár nem tett a rendőrségen vallomást, a zsaruknak azt mondta: aznap este látott a soroksári csalitosban egy dulakodó párt, amikor arra biciklizett. Megállt, hogy a nőnek segítsen, az asszony támadójának be is húzott egyet, akkor kerülhetett a DNS-e az áldozatra, majd eltolta a biciklijét Budapest felé.
Kardos Lajos korábban is egy biciklis hajléktalanról beszélt, amikor arra emlékezett, hogyan indult a felesége keresésére. Már akkor az volt a gyanúja, hogy Krisztát egy hajléktalan ragadhatta el. „A bicikliúton észrevettem egy kerékpározó, barna orkánkabátos férfit. Ő volt az egyetlen a környéken, akit akkor este láttam. Faggatni kezdtem, de azt mondta, nem látott semmit. Akkor még nem tudtam, hogy eközben pár méterre tőlünk valószínűleg már ott hevert vagy haldoklott a feleségem.”
A nyomozók az öt év alatt összesen 330 ezer embert ellenőriztek az ügyben. Akadt, akinek elég volt az alibijét megvizsgálni, 390 embert tanúként hallgatták meg, DNS-mintát 1871 személytől vettek. Csak a minták vizsgálata 368 millió forintot emésztett fel.
Kiemelt kép: Police.hu