Szombat délután tartotta kampánynyitóját a Tisza Párt a MOM Sportközpontban. Magyar Péter szervezete, ezzel megkezdte a felkészülést a két év múlva esedékes országgyűlési választásokra. Magyar Péter az rendezvény előtt közzétett posztjában azt írta, a június 9-ei választások után „egyértelművé vált”, hogy a következő választásokon ők lesznek Orbán Viktor kormányának „egyetlen valódi, potens kihívói”. A rendezvényen felszólalt többek közt Rost Andrea, operaénekes is. 

Budapest program 

A rendezvény első szónoka, Ordas Eszter volt, aki októbertől a Fővárosi Közgyűlés tagja lesz. A képviselő a nőkről és Budapestről is beszélt. “Sokkal több nyilvános mosdóra és ivókutakra lenne szükség. A kerékpárosok a kerékpársávot és ne a járdát használják. Az üres ingatlanokat hasznosítsák közösségi célokra, hosszabb nyitva tartási idő legyen a múzeumoknál, hogy munka után is lehessen látogatni ezeket az intézményeket – sorolt fel néhány dolgot, amelyen változtatást látna szükségesnek. Azt mondta, célja, hogy a szállodahajók jól megférjenek a kis hajókkal együtt a Duna vízén. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Üzent Karácsonynak 

Magyar Péter sem hagyta ki beszédéből a Budapestet. A Tisza Párt alelnöke Karácsony Gergelynek kemény üzenetet küldött. Azt mondta, nem mennek bele politikai alkukba a jelenlegi főpolgármesterrel, mivel Karácsony Gyurcsány Ferenc szövetségese. Magyar Péter azt mondta, jövő héten egy informális beszélgetésre találkozik Karácsony Gergellyel. A politikus azt is megüzente a főpolgármesternek, hogy a Tisza Párt nélkül kell megteremtenie a többségét a Fővárosi Közgyűlésben.  A Tisza Párt csak ügyek mentén, Budapest érdekében fog együttműködni. Karácsonnyal. 

Politikai alku

“Karácsony Gergely kapta a legtöbb szavazatot, de nyilvánvalóvá vált, hogy Budapesten a Fidesz és a régi ellenzék is megbukott. A főpolgármester feladata a város vezetése, Karácsony Gergely már informálisan megkeresett és négyszemközti beszélgetésre hívott. Nem fog sikerülni, a Tisza nem megy bele politikai alkukba nem megy bele sem a Fidesszel, sem az óbaloldali Kék Fidesszel. Karácsony Gyurcsány embere, ez alapján a Karácsonnyal kötött politikai alku kizárt” –mondta Magyar Péter. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rost Andrea felszólalás a Tisza Párt rendezvényén

Forrás: Facebook

Áfa-csökkentés 

Konkrét ígéreteket is tett Magyar: Először a zöldségek és gyümölcsök áfáját, majd a többi alapvető élelmiszer áfáját 5 százalékra csökkentenék. Magyarországon az élelmiszerek áfája 31,5 százalék a kiskereskedelmi különadókkal együtt, ez nem normális állapot, mint ahogy az sem, hogy az árakban elsők vagyunk, fejlettségben az utolsók – hívta fel a figyelmet.

Jönnek a Tisza Párt kormányingói

Magyar Péter: „nincs demokrácia független sajtó nélkül. A jövőben is a sajtó rendelkezésére fogok állni, mert hiszek abban, hogy ez egy politikus kötelessége. A propaganda kérdésekre azonban nem kötelesek válaszolni”. Szeptembertől „valódi” kormányinfókat fognak tartani, mint a kormányzásra készülő párt.

Luxus jacht

“Ezután sem fogok közbeszerzéseken szerzett pénzekből 30 milliárd forintos jachton dobozos kávét inni, bedrogozva ereszeken csúszkálni, bedrogozva hajókon prostituáltakkal mulatni” – szúrt oda a magát családbarátnak nevező kormányerőknek, akik folyamatosan támadják őt. Magyar nem ígéri, hogy mindig, minden lépése mindenkinek szimpatikus lesz, de azt igen, hogy mindig a hazáért fog dolgozni, és mindent ennek rendel alá.

NER

Orbán rendszerét, a NER-t, a Nemzeti Együttbűnözés rendszerének nevezte, amelynek ők az egyetlen esélyes, potens kihívója, ami a június 9-i választás is megerősített. Az nem elfogadható, hogy a miniszterelnök gázszerelő haverja tíz év alatt ezermilliárdos vagyon harácsol össze, miközben 3 millió magyar él létminimum alatt – jelentette ki Magyar Péter. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: