Elköltözött Budapestről és új életet kezdett a Deák téri késelés áldozatának családja. A 18 éves Martint februárban szúrta le a nyílt utcán a vele egyidős K. Zsolt. A gyászolók számára túl fájók lettek az emlékek, hogy képesek legyenek továbbra is a fővárosban maradni, ezért visszatértek szülővárosukba, Csengerre.

Tragédia a belvárosban

Ahogy arról a Budapestkörnyéke.hu is beszámolt, szörnyű tragédia történt néhány hónappal ezelőtt Budapesten: február 18-án, szombaton Martin az egyik unokatestvére és két barátja társaságában Budapesten szórakozni ment. Hajnali kettő körül már éppen úton voltak hazafelé, amikor a Deák téren találkoztak egy másik csoporttal. Először barátkozni kezdtek, majd a lányokon vita alakult ki közöttük. A szóváltást verekedés követte, végül Zsolt fejen szúrta a 18 éves Martint. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újraélesztették

Martint ezt követően újraélesztették, stabilizálták az állapotát, majd mentővel kórházba szállították, ahol az intenzív osztályra került. A fiút – aki kómába esett – aztán megműtötték, az operáció után lélegeztetőgépre tették, de a vérzést nem tudták elállítani. Martin ezt követően, nem sokkal később a kórházban meghalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Várja haza

Martin édesanyja, Kitti korábban elmondta: minden éjjel hajnalig ébren van és arra vár, hogy Martin betoppan az ajtón, ám pontosan tudja, hogy ez nem történhet meg. A gyászoló édesanya igen nehéz időszakon van túl, a rendőrségi nyomozás miatt sokáig eltemetni sem lehetett a 18 éves Martint.

A támadó tudta, mit csinál

A nyomozás közben kiderült: a támadó pontosan tudta, mit csinál. A fiú ugyanis a rendészetire járt, vagyis tisztában volt vele, hogy ha halántékon szúrja Martint, akkor meg fog halni. Az anya arról is beszélt fájó pont neki, hogy az elkövető ügyvédje csipán közleményben adott ki részvétnyilvánítást, személyesen nem kereste meg őt senki.

Remények

A család a jobb munkalehetőségek reményében döntött úgy, hogy a fővárosba költözik, korábban a Szabolcs megyei Csengeren éltek. Az anya pár héttel a tragédia előtt kezdett el takarítani pont abban a kórházban, ahol végül Martin meghalt.

Tudni akarja az igazat

„Hiszek benne, hogy én is megtudom az igazat, és nem lesz eltitkolva semmi. Szeretném azt is tudni, ha az én gyermekem volt a hibás, ha Martin keze is benne volt”

Új életet kezdtek

„Martin napról napra jobban hiányzik nekem és a testvéreinek is. Egy olyan fiú volt, akire bármikor számíthattunk” – mondta a Borsnak az édesanya, aki a közelmúltban úgy döntött, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csengeren kezd új életet a családjával.

Itt temették el a fiút

„Ott temettük el Martint. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a lelkivilágom, hogy én Pesten élek, miközben a gyermekem teste vidéken pihen. A kórházban is megszűnt a munkahelyem, mert képtelen lettem volna továbbra is ott dolgozni, ahol a fiam meghalt” – mondta az asszony, aki hozzátette: Martin kisebbik testvére még iskolába jár és már sikerült átíratni a helyi intézménybe. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a gyászoló édesanya. Fotó: RTL