Felmentette a Fővárosi Törvényszék azt a 39 éves asszonyt, aki április elején megölte az egyéves kislányát Budapesten, a Havanna utcai lakásában. A bíróság kényszergyógykezelést rendelt el a nővel szemben. Az ítélet jogerős.

Feljelentette magát az anya

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodájára idén április 5-én, vasárnap este háromnegyed hat előtt pár perccel ment be egy 38 éves budapesti nő, aki elmondta, hogy a 18. kerületi Havanna utcai lakásában még tegnap, azaz április 4-én megölte egy éves kislányát.

Megtalálták a kislány holttestét

A rendőrök a nő lakásában megtalálták a kislány holttestét. A 38 éves anyát, a budapesti P. Orsolyát a rendőrök a BRFK Központi Panaszirodáján elfogták.

Egyedül nevelte gyerekét

P. Orsolya egyedül gondozta egyéves gyermekét a párjával való szakítása után. Kimerült és úgy érezte, hogy nem képes egyedül a gyermeke felnevelésére. Emiatt elhatározta, hogy kioltja gyermeke életét, és belefojtja a kádba.

Kóros állapota miatt nem büntethető

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat az asszonnyal szemben. Az igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a nő kóros elmeállapota miatt nem büntethető.

Kényszergyógykezelést kért az ügyészség

A főügyészség ezért a nő felmentése mellett azt indítványozta, hogy rendeljék el az asszony további kényszergyógykezelését.

Felmentették a nőt

A bíróság kedden tartott előkészítő ülésen tárgyalásra utalta az ügyet és felmentette a nőt, egyúttal elrendelte a további kényszergyógykezelését.

Határozatlan ideig tart a kényszergyógykezelés

A kényszerintézkedés határozatlan idejű büntetőjogi intézkedés, azonban azt a büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt – elmeorvos-szakértői vélemény alapján – hivatalból felülvizsgálja.

6 havonta felül kell vizsgálni

Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként meg kell ismétleni. A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tárgyaláson határoz.

Kiemel kép: helyszínelés a társasházban – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán