Csütörtök délután riasztották a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat és a környékbeli területi önkéntes mentőszervezeteket, mert egy hét éves kisfiú veszett el Tázlár környékén egy erdőben. Közel százan keresték a gyermeket.

Szem elől veszítették szülei

A kisfiút Tázlár és Bócsa között a településtől három kilométerre lévő erdős részen veszítették szem elől a szülei – közölte Babud Jenő a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem Kiskunhalasi Kirendeltségének vezetője.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagyon sokan keresték

A tűzoltó ezredes elmondta, hogy a keresésben a soltvadkerti önkormányzati, a soltvadkerti, az akasztói, és a kiskőrösi önkéntes tűzoltók, a Tüzes Kunok Önkéntes Járási Mentőcsoport, a Kiskőrös Járási Mentőcsoport, a Kiskunmajsa Járási Mentőcsoport, a Dél-magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület, a rendőrség tizenegy fővel, hét járművel és egy kereső-kutató helikopterrel, a polgárőrség, a Kefag Zrt. és a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai, a FOKA (Folyami Katasztrófavédelem), valamint civil önkéntesek vettek rész.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Civilek is keresték a kisfiút

Forrás: Kiskunhalasi Tüzes Kunok Önkéntes Járási Mentőcsoport

 

Kutyákkal és drónnal is keresték

A keresőcsapat tagjai quadokkal, terepjárókkal és gyalogosan kezdték meg az erdőben a kutatást, később drónokkal is bekapcsolódtak a terep felderítésébe önkéntes segítők, valamint a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület speciális kereső kutyákkal, a bodoglári vadásztársaság és a kiskunhalasi mezőőrök vettek részt.

 Megtalálták a kisfiút

„A példaértékű összefogásnak köszönhetően a gyermeket még sötétedés előtt, negyed hat tájban sértetlenül megtalálták – számolt be a kutatás részleteiről Babud Jenő.

Példaértékű összefogás

„Szavakba nem tudom önteni mennyire hálás vagyok. Nem lehet elégszer elmondani, köszönöm. Példaértékű és egy csoda az az összefogás, amit tettetek értünk ma. Köszönöm a Mentőcsapatnak, a Mezőőröknek, a Tűzoltóknak, a rendőröknek, az önkénteseknek és mindenkinek, aki ott volt velünk és segített nekünk. Köszönöm, hogy vagytok” – írta közösségi oldalán a kisgyermek édesanyja.

Eltűnt a 4 éves gyerek

Tavaly júniusban a Kékvillogó.hu írta meg, hogy eltűnt egy 4 éves kisfiú egy révfülöpi ház udvaráról. A gyereket pár óra múlva egy erdőben találták meg.

Vízimentők is keresték

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központja, valamint a Tapolcai Rendőrkapitányság azonnal megszervezte a kutatást. A tapolcai rendőrök mellett, a Pápai, a Balatonfüredi, a Veszprémi és a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai, valamint önkéntes tűzoltók, mentőszervezet tagjai, polgárőrök, vízimentők, kereső- és mentőkutyák kezdték meg a keresést. Összesen nyolcvanhatan próbálták megtalálni a gyereket.

Az erdőben találták meg

A kisfiút végül éjfél előtt fél órával, a nyaraló melletti erdőben találták meg a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai. A gyereket épségben átadták a szüleinek.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Kiskunhalasi Tüzes Kunok Önkéntes Járási Mentőcsoport