Szerdán szavaz a Fővárosi Önkormányzat arról az előterjesztésről, amely alapján idén nem építenek ki karácsonyi díszkivilágítást Budapesten. A főpolgármester korábban Facebookon kérdezte meg a követőit a témában, a szavazók 95 százaléka a karácsonyi fények ellen voksolt.

További szigorítások kellenek

Az már korábban eldőlt, hogy két órával csökkentik a díszkivilágítás üzemidejét karácsonykor, a jelenlegi gazdasági helyzet további intézkedéseket tesz szükségessé Tüttő Kata szocialista politikus szerint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tartalék lenne

Ha nem lesz karácsonyi díszvilágítás, azzal az előterjesztésben szereplő számítás szerint 28,38 millió forintot takarít meg a főváros, amit az első körben általános tartaléknak csoportosítanának át.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

59 millióval számoltak

A költségvetésben eredetileg az szerepelt, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. bruttó 58,45 millió forintból építheti ki és működtetheti a fényeket – írja a 24.hu.

Leszerelés is drága

A feladat törlésével ugyanakkor a teljes összeget nem vonhatják el, mivel a kft. tulajdonát képező, díszítésre fel nem használt karácsonyi eszközök értékcsökkenésével, amortizációjával összefüggő költségigényt a cégnek meg kell téríteni, illetve a tavaly karácsonyi világítás leszereléséhez kapcsolódó költségeket már leszámlázták.

Szimbolikus fények

Karácsony Gergely szeptember közepén beszélt arról, hogy valószínűleg lesz az idén is karácsonyi díszkivilágítás, de csak szimbolikus.

Megszavaztatta

Október elején aztán már arról kérdezte követőit a Facebookon a főpolgármester, hogy maradjon-e el a fényáradat. Bár a kutatás nem volt reprezentatív, a szavazók több mint 95 százaléka nem tartotta fontosnak az energiaválságban a karácsonyi látványshow-t.

Már szigorítottak

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, felgyorsítják a köz- és díszkivilágítás korszerűsítését, gyors intézkedésként két órával rövidítik a díszkivilágítást, csak 11 óráig lesz díszkivilágítás.

Korszerűsítenek is

Folytatódik a fővárosi intézmények energiakorszerűsítése, gyors intézkedésként a nyári hónapokban legfeljebb 25 fokig hűtjük, a téli hónapokban legfeljebb 20 fokig fűtjük az épületeket.

Energiafüggetlenné válna a főváros

„Képesek és készek vagyunk arra, hogy 2030-ra elérjük, hogy a budapesti közművek az általuk termelt energiából működjenek. A fővárosi közművek energiaellátása így nem függene sem Oroszországtól, sem a mindenkori kormánytól, sem az energiacégektől” – írta a főpolgármester.

Egyre melegebb van

Budapesten az európai nagyvárosok között a második legnagyobb mértékben nőtt az átlaghőmérséklet 50 év alatt, immár 4 fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, mint fél évszázada. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció