Mások segítő szándékát kihasználva, nem létező, beteg gyermekére hivatkozva csalt ki áldozatából pénzt a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Vargáné Hegedűs Edit. További sértettek jelentkezését várják az érdi rendőrök. 

Az 1-es főúton stoppolt 

A 48 éves budakeszi asszony az 1-es főúton stoppolt április 19-én. Egy autós felvette, beszélgetni kezdtek, Vargáné pedig előadta, hogy a leukémiával küzdő gyermekéhez akar eljutni Győrbe. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Megsajnálta a nőt

A sofőr megsajnálta az asszonyt, MÁV bérletet, élelmiszereket vásárolt neki és 10 ezer forint költőpénzzel is kisegítette, majd kitette Budapesten. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Másokat is becsaphatott

Később kiderült, hogy a fele sem volt igaz annak, amit Vargáné beadott neki. Az érdi nyomozók szerint az asszony nagy valószínűség szerint másokat is becsaphatott a hasonló meséivel.

Őt körözi a rendőrség

Forrás: police.hu

Itt lehet bejelentést tenni 

A rendőrök az asszony felkutatása és elfogása érdekében azt kérik, hogy jelentkezzen náluk az, akit hasonló módon megkárosított a képen látható nő. Bejelentéseiket megtehetik a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ 061236-2883 számán, 112 központi segélyhívón.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Vargánl Hegedűs Edit – Forrás: police.hu