Szép csendben, minden felhajtás nélkül befejeződött az eljárás abban az ügyben, amelynek sokan az egykori fideszes országgyűlési képviselőt tartják a főszereplőjének.

Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni

A Híd a munka világába program ügyét bűncselekmény hiányában lezárták – ezt írta Farkas Flórián volt fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke „barátainak, képviselőtársainak”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A vádhatóság kicsit másképp tudja

A Népszava a birtokába került levél nyomán megkérdezte a Fővárosi Főügyészséget is, amely megerősítette a hírt., azzal a különbséggel, hogy bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást. Az érdeklődött ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az eljárást – bizonyítottság hiányában – megszüntette. A nyomozó hatóság megszüntető határozata ellen panasz a Fővárosi Főügyészségre a mai napig nem érkezett” – áll a lapnak megküldött válaszban.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az ellenzéket okolta

Farkas Flórián a történtekért az ellenzéket tette felelőssé, amelynek célja szerinte a botránykeltés volt, az, hogy „lejárassák a felzárkózás ügyét, azt az európai szinten is figyelemre méltó eredményt, amit a magyar kormány velünk és a cigánysággal közösen elért ezen a területen”.

A kormány sem talált minden rendben

Farkas Flórián úgy vélte, az ellenzék attól tartott, hogy „a cigányság még jobban megerősödve, még nagyobb politikai erőként jelenik meg a Fidesz szövetségeseként. Ez is az ellenzék politikai bűne velünk szemben”. A roma politikus állításától eltérően a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezettel – amely akkor alakult, amikor még Farkas Flórián volt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) – nem kizárólag az ellenzéknek akadtak gondjai.

Több mint másfél milliárdot kellett visszafizetniük

A Híd a munka világa program ugyanis gellérthegyi székház vásárlásától kezdve sok mindenre költötte a pénzt, csak éppen a romák foglalkoztatási helyzetének javítására nem. A fideszes Balog Zoltán minisztersége idején az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a befuccsolt program miatt 1,6 milliárd forint visszafizetésére kötelezte az ORÖ-t.

Szabálytalanságok a közbeszerzéseknél

Vizsgálódott az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is. A 24.hu 2019-ben számolt be arról, hogy az OLAF kimutatása szerint az Emmi a szerződésbontás előtt összesen 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által lefolytatott közbeszerzésekkel és beszerzésekkel kapcsolatban.

Sok dolog nem stimmelt

Tizenegy esetben meg is állapítottak valamilyen a szabálytalanságot. Végül az ORÖ által elszámolásra benyújtott 1,6 milliárd forintot kitevő tételekről kimondták, hogy a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”.

Nem tudni, keresték-e Farkas Flóriánt

Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő korábban kiderítette, hogy Farkas Flórián egyik közeli munkatársát is gyanúsítottként hallgatták ki a Híd a munka világába ügyében. Összesen öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, maga Farkas Flórián azonban nem volt közöttük.

A hatóságok hallgatnak

A nyomozást – a Fővárosi Főügyészség felügyelete mellett – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága folytatta. Az adóhatóságtól a lap szerette volna megtudni, hogy akárcsak tanúként meghallgatták-e Farkas Flóriánt, akit az ügy főszereplőjének tartanak. Válasz a cikk megjelenéséig nem érkezett.

Méltatlan támadásokat emleget

Mindenesetre Farkas Flórián a már idézett levelében rögzítette: „A méltatlan támadások nem tudnak maradandó éket verni a cigányság egyre erősebb képviseletében, és abba, hogy saját érdekeinkért szervezetten, egységesen és tudatosan kiálljunk. A cigányság és a kormány továbbra is számíthat ránk, a munkánkra.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk: MTI/Illyés Tibor.)