Az érdi rendőrök három férfit állítottak elő egy lendülettel. Egy bosszúszomjas volt férjet, és két jogerősen elítéltet ébresztettek hajnalban.

Az első helyszín

Elsőként a Fejér megyei Ercsibe indultak egy 54 éves férfiért, akinek a válást követően sem javult kapcsolata volt feleségével, elmérgesedett viszonyukat, rendszeres vitáikat többször megbosszulta a gyanú szerint.   A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Elvágta a neje autójának fékcsövét

Egy alkalommal, 2021. január 19-én elvágta volt neje autójának fékcsövét, három nappal később összekarcolta a karosszériát és levágta a kerekek szelepét. Főként a szerencsének volt köszönhető, hogy az asszony az elvágott fékcső miatt megszűnt fékhatást menet közben időben észlelte, majd javíttatta. A nő életét is veszélyeztető cselekedet, valamint a második akció közel 700 ezer forintos javíttatási költséggel járt. Elfogásakor a házában tartott kutatás alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez köthető csavarhúzót, csípőfogót lefoglalták, írja a Police.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondta a kihallgatásán

A férfi kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, a fékcső elvágását tagadta. Őrizetbe vétele mellett folyik ellene közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, valamint rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárás, a rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

Fotó a helyszínről:

Fotó: police.hu

A második helyszín

A második állomás egy százhalombattai cím volt, ahonnan egy elfogatóparanccsal körözött férfit állítottak elő. Az 56 éves V. János ellen a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot, mert az önbíráskodás bűntettének elkövetése miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg.

Fotó a helyszínről:

Fotó: police.hu

A harmadik állomás

A rendőrök végső állomásként egy érdi házhoz értek, egy elítélt elővezetését rendelte el a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja. A 26 éves férfi előállítását követően megkezdhette fogház fokozatú szabadságvesztésének kitöltését.

Fotó a helyszínről:

Fotó: police.hu

Videó az elfogásokról:

 A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Police