Élettársak közötti féltékenység vezetett a komoly sérüléshez, amelyet egy késszúrás okozott egy Pest megyei, törteli házban. A ceglédi rendőrök órákon belül elfogták az elkövetőt, miután az ellátó orvos betelefonált, hogy beérkezett hozzájuk egy megszúrt, sérült nő.

Vita előzte meg a támadást

A rendőrség információi szerint 2021. február 22-én, délután történt késelés egy elfajult vita során a törteli házban. Erről egy ceglédi kórház egyik sebésze tájékoztatta a rendőröket aznap este, ugyanis egy szúrt sérültet vittek be hozzájuk a mentők, a 23 éves nőre pedig feltehetően az élettársa támadt rá egy késsel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pest megyében történt késelés

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták a késelőt

A bejelentést követően a ceglédi rendőrök egy órán belül elfogták a 31 éves férfit, miközben a késelés helyszínén bűnügyi technikusok vizsgálódtak nyomok után. A kutatás során a már kihallgatható áldozatot is kikérdezték.

Homályosak a részletek

A rendőrségi munkát megnehezítette, hogy a két fél nem ugyanúgy emlékezett a támadásra. Egy biztos pont volt, hogy a késelés egy féltékenységi vitából következett be, viszont arra már máshogyan emlékeztek a felek, hogy ki kire volt féltékeny: a nő szerint a férfi, a férfi szerint a nő.

Ezzel a késsel szúrtak

Ezt mondta a nő

A párjával öt gyermeket nevelő anya szerint az apa kezdte a vitát, amely úgy elfajult, hogy a nagyobb darab férfi fenyegetően megindult felé, mire ő védekezésül felkapott egy kést. Ezt követően a férfi rámarkolt a kést tartó kezére, majd dulakodni kezdtek, lökdösődtek, és közben megsérült a nő, de arra nem emlékszik, hogy hogyan. Fájni kezdett az oldala, elájult, a következő pillanatban meg már az egyik ismerőse törölközőt tartott a sérülésére.

Mást mond a férfi

Ezzel szemben az ötgyermekes apa azt állítja, hogy élettársa közelében sem volt, amikor a nőn úrrá lett a féltékenység és kiabálni kezdett, majd egy késsel hadonászva öngyilkossággal fenyegetőzött. Azt mondja, ő háttal állt neki, amikor sikoltást hallott, és mikor megfordult, látta, hogy az anya elterülten a földön fekszik. Végül azt állította, hogy nem tett vele semmit, szerinte megcsúszott és beleállt a kés, vagy beváltva fenyegetését megszúrta magát.

Kiderült, ki mondott igazat

A nyomozás során a rendőrök feltárták, mi is történt valójában, és az áldozat verzióját támasztották alá. Kiderült, hogy a házkutatás során megtalálták egy kukába rejtve a lemosott, letörölgetett kést, de a seb leszorításához használt, vérrel szennyezett törölköző is előkerült. A bűnügyi helyszínelők speciális vérkereső és azonosító anyagukkal előcsalogatták az éles eszközön elsőre, szabad szemmel nem látható nyomokat, majd minden a bűnjelek közé került.

Kikukázták a kést

Ott voltak a nyomok a késen

Letartóztatták az apát

A rendőrök végül eljárást indítottak a 31 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt. A további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, a z ötgyermekes apát pedig azóta le is tartóztatták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Elfogás – Forrás: Police.hu