A szigetvári kórházban történt eset következtében a beteg életét vesztette. A hibázó orvos és műtőssegéd azonban a pályán maradt.

2020-ban történt a szörnyű eset

A szigetvári kórházban 2020 májusában nőgyógyászati laporoszkópiás operációt hajtottak végre. A műtét előtt történtek vezettek a tragikus kimenetelű hibához. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez történt az operáció előtt

A műtő takarításához használatos fertőtlenítőszert két műtőssegéd vitte az operáció helyszínéül szolgáló helyiségbe. Mivel a fertőtlenítőszer 5 literes kiszerelésben volt a raktárban, így a műtőssegédek áttették a szert kisebb üvegbe. Abban korábban fiziológiás sóoldat volt, ezt címkézték felül.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Feledékenység vezetett a halálesethez

A műtő előterében sorakoztak az operációhoz nélkülözhetetlen eszközök. Erre az asztalra került az az üveg, amiben eredetileg sóoldat volt. Erről mind a két műtőssegéd megfeledkezett.

A sóoldat helyett a fertőtlenítőszer került elő a műtét során

Az operáció alkalmával a beteg hasüregét a fertőtlenítőszerrel mosták át, holott sóoldattal kellett volna. A fiatal nő ennek a hibának a következtében néhány héttel később elhunyt.

Volt, akinek rögtön feltűnt a hiba

Az egyik műtős azonnal észlelte, valami hiba történhetett. Szólt a műtőssegédnek és az orvosnak is. Az egyik férfinak ekkor jutott eszébe, hogy sóoldatos üvegbe töltöttek fertőtlenítő szert.

A szakorvos megpróbálta eltussolni az ügyet

Miután a szakorvos szembesült azzal, mi történt, nem értesítette az osztályvezető főorvost. A helyett, hogy új operációra tett volna javaslatot, elhallgatta a dolgot.

A nő állapota romlott

A megoperált asszonyt miután rosszul lett, átszállították a pécsi klinikára. Ott azonban hiába küzdöttek az életéért, néhány héttel az operációt követően meghalt.

Vádat emelt az ügyészség

Néhány nappal ezelőtt az ügyészség a két műtőssegéd valamint egy orvos ellen vádat emelt. A műtőssegédek gondatlanságból szegték meg a foglalkoztatási szabályokat, míg a szakorvos szándékosan, hangsúlyozta Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Csak az egyik műtőssegédet rúgták ki

A Blikk úgy tudja, hogy az esetet követően az egyik műtőssegédet el is bocsátották. A másik műtőssegéd viszont még mindig abban a szigetvári kórházban dolgozik, ahol a szóban forgó operáció történt. Sőt, még az az orvos is ott dolgozik a szülészeti osztályon, akii ellen most az ügyészség vádat emelt.

Erre lehet számítani

A műtőssegédek 5 éves börtönbüntetést kaphatnak, ha kiderült, hogy mulasztottak. Az orvos 3 évre kerülhet rácsok mögé. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Pixabay