Befejezték a fővárosi rendőrök a nyomozást azzal a nővel szemben, aki két éve, áprilisi 17-én mindegy ötven késszúrással végzett egy idős férfival a 6. kerületi Bajza utcában. A 44 éves nő a kihallgatáskor azt mondta, „nem tudja hogyan, de elborult az agya”.

Aggódtak a szomszédok

A rendőrségre 2020 áprilisában, egyik este érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, a 6. kerületi Bajza utca egyik lakásában régóta nem látták a földszinten lakó 64 éves férfit. Először azt feltételezték a szomszédok, hogy rosszul lett és nem tud segítséget kérni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ajtó mögött feküdt

A helyszínre kiérkező mentők nem tudtak bejutni a házba, az ajtót csak résznyire tudták kinyitni, mert mögötte feküdt holtan az áldozat, ruhátlanul. Az idős férfi testén több szúrt sérülés volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy nőt láttak a lakók

A rendőrök mindenkit kikérdeztek a bérházban élők közül. Több lakó is arról számolt be a nyomozóknak, hogy egy nőt láttak, aki sietve távozott az idős férfi lakásából.

Másnap fogták el

A rendőrök rövid idővel a gyilkosság után már személyleírás alapján keresték az asszonyt, akit a terézvárosi gyilkossággal gyanúsítottak. T. Olgára végül másnap reggel 9 óra előtt a Nyugati téren fogták el, akik azonnal előállították őt a közeli kapitányságra, és emberölés gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Átadta a lopott holmikat

A nyomozás során kiderült, hogy a nő visszatért a gyilkosság után a Nyugati térre és ismerőseinek átadta a szatyrokat. Fél napon belül a Skála áruháznál elfogtak egy nőt, akit a felvételek és tanúvallomások alapján gyanúsítottak a gyilkossággal, a cipőjén még ott voltak a vérnyomok.

Egyedül élt a férfi

Az idős férfi egy Bajza utcai bérház földszintjén élt egyedül, ebben a lakásban találták meg meggyilkolva a rendőrök. A szomszédok felfigyeltek arra, hogy a lakásban nincs mozgás, sem kiszűrődő zaj.

A Nyugatinál találkoztak

Később kiderült, hogy a 64 éves áldozat 2020. április 16-án a Nyugati pályaudvarnál találkozott egy nővel, akivel a férfi lakására mentek, ahol szexuális élményt nyújtott az idős férfinak a nő. Az újdonsült ismerősök a lakásban összeveszte, a 44 éves T. Olga pedig egy késsel mintegy ötvenszer megszúrta és -vágta a férfit, aki belehalt a bántalmazásba.

Lopott a lakásból

Borzalmas tette után az asszony a lakásból műszaki cikkeket, szerszámokat és kávét vett magához, majd távozott a lakásból.

Lezárták az ügyet

A nyomozók most zárták le az ügyet, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek. A nő a rendőröknek azt mondta: „Nem tudom, hogyan, de elborult az agyam.”  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán