Egy héten belül már a 2. tinidzser vetett véget életének. Először a 16 éves Pisti menekült a halálba, miután osztálytársai csúfolták. Most pedig a 8-os Eszter halt meg önszántából, úgy tudni, szerelmi bánata miatt menekült a halálba.

Tragédia Vaskúton

Szörnyű tragédia történt a hétvégén Bács-Kiskun vármegyei Vaskúton, ahol egy nyolcadikos kislány önkezével vetett véget életének. A borzalmas tragédia mélyen megérintette a helyieket, akik vasárnap este gyertyagyújtással emlékeztek meg a gyermekről.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem bántották az iskolában

A sümegi fiú tragédiája után a helyiek azt hitték, hogy Eszter is iskolatársai miatt választotta a halált. Az iskolatársak szülei azonban elejét vették ezeknek a híreszteléseknek, és arra kérték a pletykálkodókat, hogy legyenek tekintettel a gyászoló iskolás társakra, akiknek semmi közük sincs Eszter végzetes cselekedetéhez.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerelmi bánat miatt emelt magára kezet a tini

A kislány szerelmi bánat miatt lett öngyilkos, egy 20 éves fiúba szeretett bele. Míg Pisti a vonat elé ugrott, a kislány felakasztotta magát. A Bors úgy tudja, a kamionsofőrként dolgozó édesapja azonosította lánya holttestét.

Iskolája és sportklubja is búcsúzik tőle

A kislány a helyi, vaskúti általános iskolába járt, egyúttal tehetséges sportoló is volt. Dzsúdozott, a Mogyi Bajai Judo Club tagja volt, két héttel ezelőtt Szerbiában, Óbecsén vettek részt egy 8 országot felvonultató nemzetközi dzsúdótalálkozón, ahol a lány serdülő korcsoportban második helyezést ért el. Itt nézheted meg, hogyan emlékezik rá a sportklubja. 

Búcsúzik az iskola

„Nehéz és fájó szívvel búcsúzik tőled minden bajai judoka, kedves Eszti ! Legyen sok-sok örömteli edzésed az égi tatamin!” – írta egy sporttársa. „Nincs még egy olyan tragédia az életben, mint egy gyermek halála. A dolgok sosem jönnek úgy rendbe megint, mint azelőtt” – írta iskolája, a Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola.

Fekete profilkép

„Nincs még egy olyan tragédia az életben, mint egy gyermek halála. A dolgok sosem jönnek úgy rendbe megint, mint azelőtt.” – írták az iskola Facebook oldalán, amelynek profilképét feketére változtatták.

Búcsúznak a barátok

 „Nagyon szeret az egész osztály, Eszter, vigyázz magadra! Már most hiányzol mindenkinek, részvétem az egész családnak” – írta egy másik ismerőse.

Verssel búcsúznak

Olyan barát is akadt, aki egy verset írt búcsúzásképpen: „Élünk, majd meghalunk. Egyszer igen, máskor már nem vagyunk. Magunk után semmit se hagyunk, S ezt alig fogja fel agyunk. Bár nem én voltam a legjobb barátod, de mégis mélyen megviselt a halálod. Remélem, ott, ahol vagy, az örök békét megtalálod. S remélem, örülsz e versnek, ha látod… Még nem fogtam fel igazán azt, ami történt. Hisz nemrég írtam meg a „történés örvényt.” S ma újra rám ereszkednek a terhek sűrű ködként. De hidd el, soha nem feledünk, örökké velünk élsz emlékként” – írta Virág.

Sümegi tragédia

A múlt hétfőn Sümegen, vonat elé ugrott a 16 éves Pisti. A fiút iskolatársai hajszolták a halálba, miután duci testalkata miatt csúfolták. Az eset után több videó is elkerült. Az szerencsétlen sorsú fiú egyik zaklatója azt mondta, csak fogadásból viccelődtek egymással. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mindig van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: megemlékezés az iskola udvarán – Forrás: Facebook